Pesti Srácok

Három napot túlélt a hőségben egy japán erdőben eltűnt kétéves fiú

null

Három napot túlélt a tomboló hőségben egy japán erdőben eltűnt kétéves kisfiú.

A kis Fudzsimoto Josiki nagyapjával és bátyjával indult sétára Jamagucsi délnyugati régióban vasárnap, ahol eltűnt. Rendőrök és önkéntesek indultak a keresésére, a műveletben nyomkövető kutyákat, kamerával felszerelt drónokat és helikoptereket is bevetettek. Végül szerdán önkéntesek találták meg Josikit, aki egy kövön ücsörgött, meztelen lábait egy kis pocsolyában hűtötte. A hatóságok közlése szerint a kétéves kisfiút kórházba szállították, de nem voltak nagyobb sérülései, csak néhány karcolása, szervezete pedig enyhén kiszáradt.

Josiki nagyon nehéz körülmények között élt túl három napot: a térségben az elmúlt napokban olykor 34 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet. A fiú még a születésnapján is egyedül volt az erdőben: hétfőn töltötte be második életévét. Sajtóértesülések szerint Josiki akkor tűnt el, amikor a nagypapa egyedül küldte haza: a kisfiú elfáradt, nem akart már sétálni. Mindössze száz méterre voltak a háztól, ahol a gyereket anyja várta. Josikit végül alig néhány száz méterre otthonától találták meg.

Forrás: MTI; Vezető kép: Shutterstock (képünk csak illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.