Pesti Srácok

Ismerős pillanatok – A szocialistákat védő, tüntetőket verő román csendőrség mindent megmagyaráz

null

A román csendőrség szerint a békés tüntetők közé vegyült, "jól szervezett" csoportok provokáltak összetűzést a rendfenntartó erőkkel a román diaszpóra pénteki kormányellenes bukaresti demonstrációján.

A csendőrség szombati sajtóértekezletén elmondták: 33 rendbontót állítottak elő, közülük nyolc ellen indult bűnvádi eljárás. 23 esetben bírságot szabtak ki 17 ezer lej (1 millió 200 ezer forint) értékben. A Victoria téri demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani.

Marius Miliataru csendőrségi szóvivő szerint azért nem lehetett kiemelni a tömegből a rendbontókat, mert azok kisebb csoportokban a tömegben mindenütt elvegyülve, a békés tüntetőket pajzsként használva, hátulról dobálták - többnyire vizespalackokkal, később kövekkel és kerítésdarabokkal - a csendőröket. A szóvivő szerint fennállt a veszélye annak, hogy a rendbontók kiemelése során védtelen emberek sérülnek meg, a tüntetők pedig egyébként is ellenségesen viszonyultak a karhatalom minden megmozdulásához, ezért a csendőrség csak "védekezésre" szorítkozott.

A szóvivő nem nevezte meg, kikből álltak, honnan jöttek azok a "szervezett csoportok", amelyek az erőszakot provokálták; még azt a korábbi, éppen a csendőrségtől származó információt sem akarta már megerősíteni, hogy "ismert futball-huligánokról" van szó.

PestiSracok facebook image

Az első erőszakos cselekmények már délután elkezdődtek, ezt követően a karhatalom folyamatos "ostrom" alatt állt; volt, amire könnygázzal, vízágyúval, fizikai erő alkalmazásával válaszolt - magyarázta a szóvivő. A csendőrség működését szabályozó törvényre hivatkozva emlékeztetett: amikor támadás éri a rendfenntartó erőket, azoknak meg kell védeniük magukat és azokat az intézményeket, amelyek védelmére kirendelték őket.

Bukarest prefektusa (kormánybiztosa) 23 óra után néhány perccel adta ki a tömegoszlatási parancsot, azután, hogy egy - a garázdák által megtámadott gyorsétkezdéhez vezényelt, a tömegen áthatolni próbáló - csendőrkülönítmény két tagját körbevették és ütlegelni kezdték a huligánok. Egyikük, egy csendőrnő, súlyos fejsérüléssel és nyakgerinc-törés gyanújával került kórházba - a szóvivő szerint nem kizárt, hogy "egy életre megbénult". Amikor földre került, lőfegyverét is ellopták: az elkövetőt videó-felvételek segítségével próbálják azonosítani.

A csendőrség azt állítja, hogy - mivel a tüntetők között rengeteg nő és gyerek is volt - "fokozatosan, mérsékelten" alkalmazott erőt, időt hagyva minden "jóhiszemű" embernek, hogy elhagyja a teret. A csendőrök elutasították azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint "aránytalan és brutális" fellépésük vezetett az erőszakhoz. Az erő alkalmazásának jogosságát a katonai ügyészség vizsgálja.

Pénteken a nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai szerveztek tüntetést korrupcióellenes jelszavakkal a román kormány épülete előtt, a Dancila-kormány leváltását követelve. A sok tízezer tüntető közé provokátorok vegyültek, a csendőrség pedig órákon keresztül könnygázzal és vízágyúval próbálta megfékezni a rendbontókat, éjszaka pedig erővel kiszorította a tüntetőket a térről.

Az erőszakot Klaus Iohannis államfő Facebook-bejegyzésben ítélte el, és a csendőrség "brutális, a Victoria téren tüntetők többségének viselkedéséhez képest teljesen aránytalan közbelépését" is bírálta. Szombaton az államfő felkérte a legfőbb ügyészt, hogy indítson vizsgálatot a vétkesek felelősségre vonása érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.