Pesti Srácok

Kanadában még soha nem volt ekkora elutasítottsága a bevándorlásnak

null

Miután Trump lett az USA elnöke és Európában is előretörőben van a jobboldal, Trudeau nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy a szabad, demokrata, nyílt világ egyik vezető szereplőjévé tegye Kanadát. Ez mostanra egy törésvonalat eredményezett az ország elitje és népe között, a kanadaiak döntő többsége ugyanis még soha nem volt ennyire elutasító a migrációval kapcsolatban, mint most - írja a 888.hu.

A kanadai liberális miniszterelnök bevándorláspárti álláspontját nem kell senkinek bemutatni. Korábban a Twitteren közölte, hogy

Ennek a politikának azonban voltak gyakorlati következményei is, a migránsok ezrével kezdték megrohamozni Kanadát. Az ország felkészültségéről azonban rengeteget elárul az a tény, hogy a kanadai bevándorlási hivatal például semmilyen útmutatót nem kapott arra vonatkozóan, hogy a Trudeau kijelentése miatt megnövekedett menekültkérelmekre hogyan reagáljanak. A nyitott határok melletti kiállás amellett, hogy igen felelőtlen döntésnek bizonyult, politikai veszélyt is tartogathat a kanadai miniszterelnök számára. Az Angus Reid által kedden közzétett közvélemény-kutatás szerint ugyanis még soha ekkora elutasítottsága nem volt a bevándorlásnak Kanadában, mint manapság. A 2018-as évre a kanadai kormány 310 000 fős bevándorlási keretet alkalmaz, amelyet a kanadaiak döntő többsége szerint csökkenteni kellene. A megkérdezettek nem is tesznek különbséget a különböző kategóriákban: mindegy, hogy gazdasági migránsokról, menekültekről vagy családot egyesítő bevándorlókról van szó, mindegyikükből kevesebbet kellene beengedni szerintük.

Ezt a limitet 2014 és 2018 között emelték 260 000-ről 310 000-re, és ugyanebben az időszakban kerültek először többségbe a kutatásban a bevándorlást ellenző válaszadók. Míg 2014-ben a kanadaiak 36 százaléka volt elutasító, 2018-ban ez a szám már 49 százalék volt. A 310 000 bevándorló befogadását kitűző limit azonban tovább fog növekedni, Trudeau 2020-ra ezt a számot már 340 000-re kívánja emelni. Legutoljára ilyen magas számot az első világháború előtti bevándorlási hullám produkált, amikor is több, mint 400 000-en érkeztek az országba. Ez Kanada teljes népességnek több, mint az öt százaléka. És hogy ez miért jelent fenyegetést a Trudeau-kormányzatra? Az nyilvánvaló, hogy a konzervatív párt (CPC) a legerősebben migrációellenes. A párt szimpatizánsainak 67 százaléka szigorítana a jelenlegi bevándorlási törvényeken, míg mindössze két százaléka látna szívesen még több migránst a hazájában. A probléma Trudeau számára az, hogy még a liberálisok közül is többen szeretnék a bevándorlási keret szűkítését: 39 százalék, szemben azzal a 10 százalékkal, aki bővítené.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.