Pesti Srácok

Két Magyarországot is ellátna búzával a mezőgazdaság

Két Magyarországot is ellátna búzával a mezőgazdaság

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik. Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon.

Gulyás Gergely keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, Magyarországon idén 4,8 millió tonna búza termett. 1,2 millió tonna gabona elég egy tízmilliós ország élelmezésére, vagyis ma Magyarország búzával 20-22 millió embert is képes ellátni, ami jól mutatja a magyar mezőgazdaság erejét - hangsúlyozta. A tárcavezető úgy látja, rendkívül előnyös, hogy amikor a világban sok helyen az éhínség veszélye fenyeget, Magyarország exportálni is képes búzát. A miniszter elmondta, hogy komoly növekedés történt a magyar turizmusban, az összesített vendégforgalom az idén a tavalyihoz képest eddig 5,3 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek bevételei pedig több, mint 10 százalékkal növekedtek az első félévben. Közölte, a külföldi vendégek száma 4 százalékkal, a belföldieké 6,8 százalékkal emelkedett időarányosan a tavalyi évhez képest. Kiemlelte, a SZÉP-kártya-használat sem volt soha ilyen magas, júniusig összesen 8,5 milliárd forintot költöttek el SZÉP-kártyával. A tárcavezető összegzése szerint a turizmus hosszú távon is a magyar versenyképesség fontos ágazata.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon. Hozzátette, a szabályozás szerint 65 méterig nem esnek a szabályozás alá az épületek, 65 és 90 méter között bonyolult, esztétikai szempontokat is figyelembe vevő engedélyezési folyamat lesz szükséges, 90 méter feletti felhőkarcoló pedig nem épülhet a hatályba lépést követően. Elmondta, a Molnak, az OTP-nek és a Richternek, mint a magyar gazdaság három regionálisan is jelentős zászlóshajójának informális egyeztetéseken ajánlották fel, hogy székházat, toronyházat építhessenek. Közülük a Mol volt az egyetlen, amely élni kívánt ezzel, így 120 méteres magasháza épülhet meg. Elmondta, a Mol épületéről még a szabályozás megszületése előtt született döntés.

A miniszteri fizetések kérdéséről Gulyás Gergely azt mondta, fő szabály szerint a kétszerese a képviselői alapbérnek a miniszteri fizetés, a képviselői bért pedig az átlagbérhez kötötték, így, ha az csökken, akkor a miniszteri, képviselői fizetés is csökken.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Kifejtette, összességében 65 százalékos béremelés történt az elmúlt 8 évben, ugyanakkor az állam a legvégére hagyta magát, csak azok után emelkedik a közszolgák és a miniszterek fizetése, hogy korábban a rendvédelemben, a pedagógusoknál és a katonáknál is megvalósult a béremelés. Gulyás Gergely elmondta, két olyan tárca nélküli miniszter van, akik vagyonfelügyelettel foglalkoznak, ezért rájuk a gazdaság szabályai érvényesek, ők ezért keresnek ötmillió forintot.

Gulyás Gergely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálatáról szólva kijelentette, a kormány komolyan veszi az ÁSZ által feltárt visszásságokat, ugyanakkor a jelentés a 2008 és 2015 közötti időszakra vonatkozik, és a nem állami fenntartású szakrendelőket is vizsgálta. Közölte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) át fogja tekinteni, hogy a feltárt szabálytalanságok fennállnak-e még, és ha igen, akkor a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Mint mondta, a kormány fog erről tárgyalni, de egyelőre azt szeretnék látni, hogy 2015-höz képest változott-e, és ha igen, akkor jó irányba változott-e a helyzet, és a szaktárca szerint miként garantálható a hatékony gazdálkodás a intézményekben. Kérdésre hozzátette, az Emmi intézkedési tervet fog készíteni az ügyben.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az augusztus 20-i ünnepségekről szólva elmondta: a szokásos programokkal készülnek augusztus 20-ára, hétfőre, de már szombattól a Magyar Ízek Utcájával és számos más programmal várják az érdeklődőket. Hozzátette: az operatív törzs kedden újra összeül, és áttekinti a szervezési feladatokat. A forint árfolyamának gyengülésére vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, nincs árfolyamcélja a kormánynak, és semmilyen beavatkozást nem látnak szükségesnek. Hozzátette, a gazdaságot érinti a forint gyengülése, de ennek több a pozitívuma, mint a negatívuma, a legpesszimistább összegzések alapján is kiegyenlítik egymást a hatások. Arról, hogy Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a kormány megvizsgálja, hogy a csok 10 millió forintos kedvezményes hitelének lehetőségét a kétgyerekesekre is kiterjesszék, Gulyás Gergely azt mondta, a kabinet át fogja tekinteni az eddigi gyakorlatot, és várhatóan a szeptember eleji kormányülésen tárgyalnak a kérdésről.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.