Pesti Srácok

Feloldotta a katasztrófavédelem a reptéri lezárást (Frissítjük!)

null

Lezárta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és annak környékét hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel a Budapest Airport szerda este.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI megkeresésére egyelőre nem adott felvilágosítást a lezárás okáról. A Budapest Airport a várható jelentős torlódásokra és késésekre hívta fel az utasok figyelmét, akiktől azt kérik, hogy ellenőrizzék járataik indulását az interneten vagy a helyszínen a rendőrség, valamint a repülőtér munkatársaitól kaphatnak információt.

A ferihegyi repülőtér az érkező járatokat fogadja, a Budapest Airport honlapja szerint éjfélig öt járatot érinthet a késés. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletét az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

A Zoom.hu értesülései szerint a Turkish Airlines egyik teherszállító gépe – legálisan – sugárzó anyagot szállított az Országos Sugárbiológiai Intézetnek, a szállításhoz használt ólomkonténer azonban megrepedt. A szállítmány lepakolásánál vették észre a reptér munkatársai, hogy a rakomány nagyon átmelegedett. A lap információi szerint irídium 192-es izotópról lehet szó, amellyel három ember is érintkezhetett.

PestiSracok facebook image

– írja Facebook-posztja frissítésében a reptér este 22:30 körül.

Forrás: MTI; Vezető kép: Airportal.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.