Pesti Srácok

Már augusztusban megjön a szeptemberi családi pótlék

null

Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.

A több, mint egymillió érintett már augusztus 27-én megkapja a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, illetve a gyermeknevelési támogatást - mondta Tállai András.

Akik bankszámlára kapják az ellátást, azoknak augusztus 27-én írják jóvá az összeget, és a posta is ekkor kezdi a kézbesítést - tette hozzá.

Az előrehozott kifizetés nem többletjuttatás, a szeptemberi ellátás érkezik korábban annak érdekében, hogy a családok könnyebben készülhessenek fel a tanévkezdésre - mondta Tállai András.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár rámutatott: az idén az állam kétszer annyit fordít a magyar családok támogatására, mint amennyit 2010-ben szánt ezekre a célokra az akkori balliberális kormány. Azóta pedig rendkívül sokrétű és eredményes családtámogatás rendszer épült ki - tette hozzá.

Aláhúzta: a kormány a munkához kötött támogatásokat tartja hatékonynak. A 2011 óta életben lévő családi adó-és járulékkedvezmény, vagy a gyed extra és a családi otthonteremtési támogatás nagymértékben hozzájárul sok százezer család boldogulásához - mutatott rá Tállai András.

Forrás: Magyar Idők, MTI; Fotó: officina.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.