Pesti Srácok

Mégsem engedi Észak-Koreába külügyminiszterét Donald Trump

Mégsem engedi Észak-Koreába külügyminiszterét Donald Trump

Donald Trump Twitter-bejegyzésben jelentette be pénteken, hogy lemondta Mike Pompeo külügyminiszter jövő hétre Észak-Koreába tervezett látogatását. Az amerikai elnök azzal indokolta döntését, hogy nincs előrehaladás Észak-Korea atomfegyver-mentesítésében, amiért Kínát okolta.

– jelentette be Donald Trump. A döntést az első kommentárok meglepetéssel fogadták, hiszen az elnök a héten a Fox televíziónak adott interjújában kifejezetten sikeresnek értékelte a júniusban Szingapúrban tartott csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és elismerően szólt a phenjani fejleményekről is.

Mike Pompeo csütörtökön jelentette be, hogy a jövő héten látogatást tesz Phenjanban, Stephen Biegunnal, az aznap kinevezett, észak-koreai ügyekért felelős főmegbízottal. Ez lett volna a negyedik, és a szingapúri amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó óta pedig a második alkalom, hogy az amerikai diplomácia irányítója Phenjanba utazott volna. A héten a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a washingtoni Johns Hopkins Egyetemhez tartozó 38North kutatóközpont egybehangzó jelentést tett közzé arról, hogy Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését. A kínai határ közelében található telepen hordozórakétákat állítanak össze, és a létesítményt folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére is használják. Szakemberek szerint a telepnek központi szerepe van az észak-koreai ballisztikusrakéta-programban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.