Pesti Srácok

Mészáros vs. Mészáros – Ma dől el Felcsúton a polgármesteri cím a valódi és a trolljelölt között

null

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Felcsúton, Balmazújvárosban és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.

A Fejér megyei Felcsúton azért kellett időközi választást kiírni, mert a település vezetője, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) áprilisban lemondott tisztségéről. A voksoláson két jelölt indul. Mészáros László István a Fidesz-KDNP jelöltjeként méretteti meg magát, vele szemben a független Mészáros László János indul. Utóbbi a névazonossággal hívta fel magára a figyelmet, és a haladó sajtó ünneplése közepette kampányol „az igazi Mészáros László” szlogennel. A falu választói névjegyzékében 1507-en szerepelnek.

A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban szintén polgármestert választanak, mert Veres Margit független polgármestert áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélték. A településen 14 137-en jogosultak szavazni, ők négy jelölt közül választhatnak. A jelöltek közül három függetlenként indul, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben. A Vas megyei Sorkikápolnán az időközi választást a polgármester halála miatt írták ki. A tisztségért két független jelölt indul, a faluban 205 választásra jogosult adhatja le a voksát.

A Nógrád megyei Pásztón polgármestert és képviselőket is választanak, mert a település képviselő-testülete április végén feloszlatta magát. Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltje és két független jelölt indul. A nyolc önkormányzati képviselői helyre 39-en pályáznak. A csaknem tízezer lakosú nógrádi városban a szavazatra jogosultak száma megközelíti a 7700-at.

PestiSracok facebook image

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.