Pesti Srácok

Nem szolgáltak ki egy nőt Nagyváradon, mert magyarul beszélt az eladóhoz

null

Hétfő délután az egyik nagyváradi, péksüteményeket, pereceket árusító üzletben nem szolgáltak ki egy nőt, mivel kérését magyarul intézte az eladóhoz. Az édesanya délután fél ötkor Nagyvárad központjában sétált gyerekeivel, akik péksüteményt szerettek volna enni, így megálltak a sarki, ilyen termékeket árusító üzletnél, ahol azonban nem várt fogadtatás érte őt és kisgyermekeit – írja a magyaridok.hu.

Mivel a nő húsz éve nem él Romániában, már nem beszéli olyan jól a román nyelvet, ezért román beszédében magyar szavakat használt, illetve mutogatva próbálta elmagyarázni, hogy mit szeretne vásárolni. Az eladó hölgy erre agresszívan azt válaszolta neki románul: jobb, ha elmegy és akkor jön vissza, ha már rendesen megtanult románul. Az édesanya az Erdély Online-nak elmondta, hogy az eset azért is felháborító, mivel egy olyan helyen történt, ahol turisták is megfordulnak és bizonyosan vásárolnak is, az eladóknak pedig kötelessége mindenkit kiszolgálni. Erre fel is szerette volna hívni az eladó figyelmét, de mire befejezte volna mondatát, ismét csak a román nyelv megtanulására szólította fel az édesanyát. Amikor pedig a magyar vásárló elmondta, közli az esetet az újságban, a nő indulatosan, ordítozva válaszolt rá.

Forrás: magyaridok.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.