Pesti Srácok

Sajtóklub: Az ELTE vezető tanárai ennyi erővel Szálasi Ferencet is mentegethetnék (Videó!)

Augusztus 20., az államalapítás ünnepe alkalmából érdemes elgondolkoznunk azon, hogy bizony túléltük ezt az elmúlt több, mint ezer esztendőt, büszkék lehetünk magunkra, hogy a nemzetet ért annyi csapás után gyakorlatilag erősebbek vagyunk, mint valaha - fogalmazták meg az Echo TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásában résztvevők, Bencsik András, Stefka István, Szentesi Zöldi László és az alkalmi műsorvezető, Huth Gergely. A műsorban szóba került, hogy a kormánynak muszáj szabályok közé szorítania az egyetemi képzést, hiszen olyan alakok is taníthatnak például az ELTÉ-n, akik történelemhamisító nyilatkozatban tagadják Heller Ágnes kommunista múltját. A vitapartnerek kivesézték a nyugati kultúra önfeladó naivitását és Putyin emlékezetes táncát az osztrák külügyminiszter esküvőjén.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint Szent István öröksége éppen az, hogy ha egy ország a kultúráját, tradícióját, a hagyományait, a vallását, valamint a lelkiségét egységesen és homogén módon tudja kezelni, akkor az mindent túlél. Az újságíró felidézte, Szent István királyunk Imre herceghez írt Intelmeiben a fejezetek nagy részében a kereszténység és a tradíciók tiszteletéről beszél, és néhány sorban értekezik arról, hogy a hozzánk érkezők is erősítenek minket, ami alapján a hibbant Ujhelyi István most gúnyosan "Soros-ügynöközi" államalapító királyunkat.

– reagált az elhangzottakra Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője. Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa Karácsony Sándor pedagógus (1891-1952) szavait idézte, miszerint a magyar nem faj, nem vér, hanem lélek. Az újságíró úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Szentesi Zöldi László szerint látni kell azt az isteni elrendelést, hogy 1100 éve itt vagyunk a Kárpát-medencében úgy, hogy a magyarság az idegen népek befogadása révén szert tett egy csodálatos, különleges asszimilációs képességre. Amikor értelme van a szolidaritásnak, akkor azt igenis alkalmazni kell – erről már Stefka István beszélt. A PestiSrácok.hu lapigazgatója emlékeztetett arra, hogy a délszláv háborúk éveiben Magyarország konzervatív jobboldali kormánya a harcok elől menekülő magyarokat, horvátokat, szerbeket, bosnyákokat és albánokat is befogadott.

Németországban társadalmi robbanás várható

A migránsválság kapcsán a Sajtóklubban arról is szó esett, hogy Németországban éppen most vezetik be az úgynevezett harmadik nemet, ugyanakkor a német férfiak képtelenek megvédeni az asszonyaikat a lányaikat a beilleszkedni nem akaró bevándorlóktól.

– jelentette ki Szentesi Zöldi László.

Huth Gergely a nyugati "haladó felfogással" kapcsolatban megemlítette azt az esetet, amikor egy fiatal amerikai pár európai társakkal kiegészülve tádzsikisztáni kerékpártúrája során többek között azt kívánta bebizonyítani, hogy a terroristák is jó emberek, de az ISIS terroristái elütötték, majd halálra késelték őket, a videót pedig büszkén megosztották az interneten.

– mondta Huth az esettel kapcsolatban.

Ezek tanítják a fiatalokat?

Arról, hogy az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetői tiltakozó kiáltványukban antikommunista hősként állították be Heller Ágnest, s azonnali bocsánatkérésre szólították fel a Hellert "öreg, bigott kommunistának" tituláló Kovács Zoltán szóvivőt, Stefka István megjegyezte:

Huth Gergely szerint érdemes volna többet beszélni a Kádár-rezsim "kék útleveles állellenzékéről". Az alkalmi műsorvezető megjegyezte: az '56-ot megtagadó, Kádáréknál gyomorforgató levélben önkritikát gyakorló Heller Ágnes semmivel sem kevésbé bűnös, mint a nyilasok szellemi szekértolói, ennyi erővel az ELTE vezető tanárai Szálasit is mentegethetnék akár.

– tette hozzá Huth.

Forrás: Echo TV, PS; Vezető kép: Echo TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.