Pesti Srácok

Szabadlábra került Kisbandi, az alvilág vélt pénztárosa

Szabadlábra került Kisbandi, az alvilág vélt pénztárosa

Megszüntette hétfőn Lakatos András előzetes letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla; az alvilág korábbi pénztárosának tartott, Kisbandi néven ismert férfit nyomkövető eszközzel látták el, és háziőrizetbe helyezték – írta a 24.hu. Lakatos ellen jelenleg egy különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban büntetőeljárás, a vádlott tavaly nem jogerősen öt év fegyházbüntetést kapott az ügyben.

A táblabíróság megállapítása szerint a nyomkövető eszköz elegendő, hogy a vádlott betartsa a háziőrizet szabályait, az ügyészség ugyanakkor megfellebbezte a döntést, mivel a vádhatóság szerint Lakatos széleskörű nemzetközi kapcsolatai, az általa jól beszélt nyelvek, illetve a bűnözői múltja feltételezik a szökése, valamint a bűnismétlés veszélyét. Lakatos András neve összefonódott a kilencvenes évek hazai alvilágával, amelynek sokáig a pénzügyeit intézte. A férfi vélhetőleg jó információkkal rendelkezik a fenti időszak leszámolásairól is, sokáig benne látta a megmentőjét a Prisztás-gyilkosság, illetve a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás miatt immár jogerősen elítélt, a Fenyő-gyilkosság vizsgálatában pedig felbujtóként meggyanúsított Portik Tamás, de Kisbandi nem segített egykori bizalmasán. Lakatos épp a sorozatos leszámolások idején tűnt el Magyarországról, majd hosszas bujkálás után Brazíliában vették őrizetbe.

A Lakatos András és társai ellen folyamatban lévő ügyben a társaság tagjait azzal vádolják, hogy nemzetközi fuvarszállítmányokkal trükközve több, mint háromszázmillió forintos kárt okoztak különféle vállalkozásoknak. Kisbandi korábban többször tagadta a sajtó képviselőinek az említett alvilági kapcsolatait. Lakatos a PestiSrácok.hu-nak korábban adott exkluzív videóinterjújában Portik baloldali kapcsolatairól is beszélt.

Forrás: 24.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.