Pesti Srácok

Szélnek eresztenek a németek egy elítélt iszlám terroristát

null

Szabadlábra helyezik és rögtön ki is toloncolják Németországból idén ősszel az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások ügyében indított eljárások első elítéltjét - jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője. Munir el-Motaszadek tizenöt évet kapott, amiért részt vett a szeptember 11-ei terrorcselekmény előkészítésében.

Frauke Köhler a Bild című lap értesülését megerősítve elmondta, hogy Munir el-Motaszadeket a 15 év szabadságvesztés büntetésének vége előtt néhány héttel, az idén november helyett október közepén kiengedik a Hamburg Fuhlsbüttel nevű negyedében működő büntetés-végrehajtási intézetből. A legfőbb ügyészség azzal a feltétellel járult hozzá a büntetésrövidítéshez, hogy a marokkói férfit a szabadlábra helyezés után azonnal visszatoloncolják a hazájába. A németországi belépési tilalommal együtt járó kitoloncolás lehetőséget ad a hatóságoknak arra, hogy "azonnal letartóztassák, ha még egyszer német földre teszi a lábát" - idézték hírportálokon a szóvivőt.

Munir el-Motaszadek a szeptember 11-i támadásokkal kapcsolatos bírósági tárgyalások első elítéltje. Tizenöt évi szigorított börtönbüntetést róttak ki rá 2003-ban, amiért részt vett az eltérített utasszállító repülőgépekkel végrehajtott, 3066 ember halálát okozó merényletek előkészítésében. A támadásokat az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet egy hamburgi sejtje hajtotta végre. A most 44 éves marokkói férfit a sejt alapítói között tartják számon. Munir el-Motaszadek 1993 óta élt Németországban, és 1995 óta lakott Hamburgban, ahol tanulmányokat folytatott a műszaki egyetemen. Az al-Kaidával legkésőbb 2000-ben került kapcsolatba, meg is járta a terrorszervezet egyik afganisztáni kiképzőtáborát. A Bild szerint már 2014-ben is kezdeményezték szabadlábra helyezését, de a szövetségi legfelső bíróság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy továbbra is veszélyes a társadalomra.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.