Pesti Srácok

Több támogatás jut az óvodáknak

Több támogatás jut az óvodáknak

A kormány mintegy 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít az óvodák fenntartói számára a 2019. évi költségvetésben. A többletforrás a működési támogatások emelése mellett lehetővé teszi majd az eddiginél hatékonyabb egészséges életre való nevelést, az intézmények szakmai programjának bővítését, a nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzését, a meglévő terek bővítését, az udvari játékok korszerűsítését, amelyek mind-mind a gyermekek egészséges fejlődését szolgálják - írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Hangsúlyozzák, hogy a Nemzeti köznevelésről szóló törvény és a módosított Óvodai nevelés országos alapprogramja elsődleges célként tűzte ki az óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődésének elősegítését, amelynek a miniszter útmutatása szerint az egészséges életmódra nevelés mellett fontos része a játékos formában történő lelki nevelés, a szülőföldhöz kötődés. Ezért az alapprogram az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illeszti a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését. Ezt a munkát a minisztérium többek között sajátgyártású kisfilmek készítésével is elő kívánja segíteni, melynek előkészületei már folyamatban vannak. Hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a Magyar Népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a Nemzeti Köznevelési Portálon.

A kapcsolódó tartalmi fejlesztések megvalósítására a 2019. évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít - áll a közleményben.

Az óvodáknak - mint írják - fontos szerep jut az egészséges életmódra való nevelésben, illetve az egészséges életvitel iránti igény korai alakításában. A gyermek testi fejlődésének elősegítése ebben az életkorban kiemelt jelentőségű. Az óvodai nevelés ezért amellett, hogy biztosítja a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezetet, olyan feladatokat is magára vállal, mint a környezettudatos magatartás megalapozása, a természet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások kialakítása. Mivel az óvodák egyik feladata a kiemelt gondoskodás mellett a gyermekek testi képességfejlesztése is, ezzel a harmonikus, összerendezett mozgás kifejlődését is elősegítik, az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak szakszerű kialakítása mellett.

PestiSracok facebook image

Megjegyzik, hogy az intézkedés célja továbbá az óvodák működésének támogatása, amelynek részeként lehetőség nyílik a szakmai eszközök beszerzésére, a jelenlegi terek bővítésére, az udvari játékok korszerűsítésére, az étkeztetés alapanyagainak javítására.

Az EMMI közleménye arra is emlékeztet, hogy 2010 óta folyamatosak a kormány támogatásával megvalósuló óvodaépítések és fejlesztések, 2014-től az infrastrukturális pályázati lehetőségek lehetővé tették, hogy az óvodai férőhelyek száma 9200 fővel megnövekedjen. A 2019-es költségvetésben emelkedett az óvodák működtetési támogatása a jelenlegi évi 81700 forint/fő fajlagos összegről 97400 forint/fő összegre, és az a céljuk, hogy segítsék abban az önkormányzatokat, hogy minden óvoda szebb és jobb legyen az országban. Ezért 2020-ig 100 milliárdos bölcsöde- és óvodafejlesztés valósul meg.

A minisztérium a szakmai program módosítását a Nemzeti Pedagógus Karral egyeztette. Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar óvodapedagógiai szakmai tagozata jelentős létszámmal rendelkezik, a tagság az ország teljes területét lefedi. A szakmai tagozattól érkezett vélemények az ország különböző lélekszámú településein működő óvodapedagógusok észrevételeit, javaslatait tartalmazta. A szakmai tagozat egyes tagjai különböző, óvodapedagógiával foglalkozó szakmai egyesületekben is tevékenykednek, így rajtuk keresztül ezen egyesületek szakmai véleménye is megjelenik a szabályozásban.

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?