Pesti Srácok

Tovább emelkedhetnek a magyar bérek

null

Folytatható az első fél évben tapasztalt bérnövekedés, ugyanakkor az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek van határa - mondta Regős Gábor, a Századvég elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A közgazdász kifejtette, a bérnövekedés lehetőségét mutatja, hogy Magyarország régiójában a bérhányad, vagyis az a rész, amit a megtermelt jövedelemből a bérek kitesznek, mintegy 10 százalékponttal marad el a nyugati értékektől. Ugyanakkor a magyar tulajdonú vállalatoknál a bérhányad magasabb, így ezeknél a cégeknél nehezebb kigazdálkodni további emelést, ahhoz a termelékenységet növelő beruházásokra, fejlesztésekre van szükség - fejtette ki. Regős Gábor emlékeztetett, júniusban 11,2 százalék volt az éves béremelkedés üteme, amit a piaci tényezők közül elsősorban a munkaerőhiány segített, míg kormányzati oldalról a hatéves bérmegállapodás munkáltatók terheit csökkentő lépései.

A Századvég elemzője beszélt arról is, hogy a magasabb bért fizető ágazatokban az átlagnál kisebb mértékben nőtt, míg az alacsonyabb bérű területeken jobban emelkedtek a bérek. A bérolló csökkenése ugyanakkor félrevezető adat is lehet, mivel a leggazdagabbak jellemzően nem bérből és fizetésből élnek, a legszegényebbek pedig nem rendelkeznek teljes munkaidős állással, így ezen két csoport helyzetéről nem ad információt a bérstatisztika - mondta. Regős Gábor hangsúlyozta még, hogy a béremelkedésnek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom első fél évben mért 6,8 százalékos növekedése is.

MTI; Vezető kép: napi.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.