Pesti Srácok

Tusványos: Bekérette az ukrán külügy a magyar ügyvivőt Orbán Viktor beszéde miatt

null

Orbán Viktor magyar kormányfő Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban mondott „barátságtalan” kijelentései miatt bekérették az ukrán külügyminisztériumba Pap László Csaba rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, magyar ügyvivőt – közölte csütörtökön a kijevi külügyi tárca sajtóosztálya.

A közlemény szerint az ukrán fél határozottan tiltakozott a hivatalos, Budapest által Ukrajnával kapcsolatban tett barátságtalan lépések miatt, és megjegyezte, hogy a magyar félnek fel kell hagynia ezekkel a cselekedetekkel, mert azok kedvezőtlenül hatnak a kétoldalú viszonyra. Felidézték, hogy Orbán Viktor július 28-án az erdélyi Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában úgy vélekedett, nem reális, hogy Ukrajna az Európai Unió és a NATO tagja legyen.

Az ukrán külügyminisztérium véleménye szerint a magyar kormányfő kijelentése nincs összhangban az Európai Unió politikájával, és arról tanúskodik, hogy Magyarország a konfrontáció útját választja az együttműködés helyett, és közvetlenül beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Az ukrán fél a magyar diplomatának egyúttal tiltakozó jegyzéket adott át, amelyben hivatalos magyarázatot követelt a magyar kormánynak azzal a döntésével kapcsolatban, hogy Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztost nevezett ki, akinek illetékességi körébe vonta Ukrajna szuverén területének egy részét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.