Pesti Srácok

Ungár szerint nem ciki migrációügyben egyetérteni a Fidesszel

null

Ungár Péter LMP-s politikus a saját lapjában ekézi az ellenzéket. Szerinte ugyanis amíg Orbán Viktor és a Fidesz politizál, addig az ellenzék csupán moralizálásra képes. Ungár a publicisztikában azt is leírta, nem szégyen a Fidesz migrációs politikájával egyetérteni.

– írta Ungár Péter LMP-s politikus az Azonnali.hu-n megjelent publicisztikájában. Azt mondja, az ellenzék legnagyobb problémája, hogy a folyamatos moralizálással és kinyilatkoztatásokkal nemcsak a Fideszt, hanem a szavazóit is minősíti. Az elmúlt hónapok azt mutatják, a választási kudarcból nem tanultak semmit. Ungár hibáztatja az ellenzéket azért, amiért az hagyta a Fidesznek, hogy minden a migrációról szóljon.

PestiSracok facebook image

– írta Ungár, majd hozzátette, hogy ehhez néhány dolgot először tisztázni kell. Rögtön azt, hogy "migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni, illetve a migráció és globalizáció összefüggéseiről kellett volna beszélni". Úgy látja, itt az ellenzék azt nem értette meg, hogy a vita nem elsősorban a migrációról, hanem a fejlett demokráciák általános válságáról szólt. Azt mondja, az EU néppárti vezetése nem kezelte a migrációs válságot. Az ellenzék eddigi működésén, politizálásán változtatni kell, ahhoz, hogy az ellenzék sikeres legyen.

– írja a médiatulajdonos Ungár. Túl kell lépni a Fidesz által felállított narratíván, különben minden arról fog szólni, amit a Fidesz akar.

Forrás: HVG.hu; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még