Pesti Srácok

Vadászattal vetnének véget a medvetámadásoknak a székelyek

null

Az állomány túlszaporodásának megelőzése érdekében újra engedélyezni kellene a medvevadászatot Székelyföldön – jelentette ki a Hargita megyei önkormányzat elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy az elszaporodó medvék egyre nagyobb veszélyt jelentenek, a környezetvédelmi minisztérium pedig nem védi meg az embereket. Hétfőn összehívták a megyei katasztrófavédelmi bizottságot, és azt remélik, hogy ennek nyomán végre megteszi a szükséges intézkedéseket a román kormány – tette hozzá. Borboly felidézte: a medvevadászatot két éve tiltották be Romániában, ezért háromezerrel nőtt a veszélyes állatok populációja. Ez a medvetámadások elszaporodásához, illetve oda vezetett, hogy az állatok lakóházakba, gazdasági épületekbe törnek be élelemért. A műsorban elhangzott, hogy a hatezernyolcszáz romániai medve közül ötezer négy erdélyi megyében, Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyében él. Hargita megyében pedig az optimálishoz képest már háromszorosára nőtt a számuk az elmúlt években. A napokban két fiatalembert sebesített meg súlyosan egy anyamedve Tusnádfürdőn, ahol a korábbi Bálványosi Szabadegyetem rendezvényei idején ugyancsak volt medvetámadás. A hírek szerint Tusványos környékén tizenkét, veszélyesnek minősített állatot fognak be hamarosan, és más területeken engedik szabadon azokat, hogy így akadályozzák meg a fentiekhez hasonló incidenseket.

Forrás: MTI/PS. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.