Pesti Srácok

A brit miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Szijjártó Péter

A brit miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Szijjártó Péter

David Lidington brit miniszterelnök-helyettessel folytatott kétoldalú megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán.

Közleményük szerint Szijjártó Péter a találkozón elmondta: "Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, de tiszteletben tartja a brit polgárok döntését". Hozzátette: Magyarország arra törekszik, hogy az EU és Nagy-Britannia a Brexit után is szoros együttműködést tudjon folytatni gazdasági, kereskedelmi és befektetési területeken.

Szijjártó Péter kiemelte továbbá a biztonsági együttműködés fenntartásának fontosságát, hiszen - mint mondta - az Európai Unió súlyos biztonsági kockázatokkal néz szembe és Nagy-Britannia szerepe nélkülözhetetlen Európa biztonságának helyreállításához. Ennek kapcsán a miniszter hangsúlyozta: fenn kell tartani a brit szerepvállalást az EU különböző katonai és békefenntartó misszióban - olvasható a KKM közleményében, amelyben a dél-lengyelországi Krynicában tartott megbeszélésről számoltak be.

Forrás: MTI; Fotó: KKM / Mitko Stoichev

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.