Pesti Srácok

A hosszú börtön után sem sikerült emberré válnia az egyik legbrutálisabb magyar sorozatgyilkos bűntársának

A hosszú börtön után sem sikerült emberré válnia az egyik legbrutálisabb magyar sorozatgyilkos bűntársának

A Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatták a '60-as és '70-es évek hidegvérű sorozatgyilkosának, az 1980-ban felakasztott Soós Lajosnak a bűntársát. Az 59 éves férfi annak idején épphogy megúszta a bitófát, és húsz évet ült, most pedig egy újabb förtelmes bűncselekményért ítélhetik hosszú évekre.

Németh Istvánt a rendszerváltás előtti idők egyik legismertebb gyilkossági ügyében ítélték életfogytiglanra 1980-ban. Társait kötél általi halálra ítélte a bíróság, ő viszont megúszta a kivégzést, mert a gyilkosság idején még nem volt húsz éves, 2000-ben pedig feltételes kedvezménnyel szabadon engedték. 2007-ben ismét bíróság elé került, ekkor vagyon elleni bűncselekményért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezt követően, 2010-ben vették ténylegesen letöltöttnek a korábbi életfogytiglani büntetését.

Most amiatt szegeződött rá ismét a hatóságok figyelme, mert a gyanú szerint heti rendszerességgel erőszakolta meg a lányát és a fiát. A férfi Tarnaszentmiklóson az élettársával közösen nevelte két gyereküket, akikkel szemben a falu egy lakatlan, romos házában követte el a fajtalankodó bűncselekményeket. A férfi az élettársi kapcsolat felbomlása után Győr-Moson-Sopron megyébe költözött, itt is fogták el a rendőrök. A gyerekeit idén áprilistól nevelőszülőknél helyezték el.

Németh István az 1979-es rendőrgyilkosság után. (fotó: MTI / Friedmann Endre)
PestiSracok facebook image

Németh István 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége. A Heves Megyei Főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a sértettek és a vele hozzátartozói viszonyban álló tanúk megfélemlítésének, befolyásolásának veszélye, illetve további bűncselekmények elkövetésének esélye miatt rendelte el a letartóztatást.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.