Pesti Srácok

A lengyel kormányfőhelyettes szerint a magyar és a lengyel kormány eurorealista

null

A Sargentini-jelentés elfogadása az európai integráció két koncepciójának összeütközését tükrözi. Lengyelország és Magyarország "eurorealista" álláspontot képvisel a vitában - jelentette ki Jarosław Gowin lengyel kormányfőhelyettes a lengyel közszolgálati rádiónak csütörtökön.

Gowin szerint a lengyel és a magyar kormány egyértelműen kiáll a további integráció mellet, viszont az egységes Európát a szuverén nemzetállamok együttműködési platformjaként fogja fel.

- mondta a lengyel politikus, hozzáfűzve: ebbe sem a magyar, sem a lengyel kormány, valamint a nyugat-európai társadalmak egyre nagyobb része nem akar beegyezni.

PestiSracok facebook image

Gowin úgy látta: a jövő évi EP-választások után az "európai szuperállam" támogatóinak aránya lényegesen csökkenhet. Kifejtette: a nyugat-európai országokban "a valóban euroszkeptikus pártok" élveznek egyre nagyobb támogatást.

- közölte Jarosław Gowin.

- tette hozzá.

Több lengyel vezető politikus szolidaritásáról biztosította a magyar kormányt szerdán, a Magyarország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerint indítandó eljárást támogató EP-szavazás után. A lengyel külügyminisztérium közleménye szerint Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges uniós szankciók ellen fog szavazni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.