Pesti Srácok

A nemzetközi haladó sajtó is megkezdte az EP-kampányt: a fő témája Orbán Viktor

A nemzetközi haladó sajtó is megkezdte az EP-kampányt: a fő témája Orbán Viktor

Európa szemben az Orbán–Macron törésvonallal címmel közölt kommentárt címlapján a Le Monde. A francia balközép napilap szerint a magyar miniszterelnök és a francia államfő szembenállása nincs ínyére sem Angela Merkel német kancellárnak, sem a legtöbb európai vezetőnek. A Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap portrét közölt Orbán Viktorról.

– fogalmaz a Le Monde kommentárja, amely szerint mindkét ország vezetője azt szeretné elhitetni, hogy az európai parlamenti választásokon minden szembeállítja őket, s a céljaik eléréséhez mindkettőnek a lehető legtöbb képviselőre lenne szüksége az Európai Parlamentben. A lap szerint azonban a legtöbb európai ország vezetője nem akar az Orbán–Macron vitába beszállni, s a legkeményebb hangokat Németországból hallani, ahol a konzervatívok egyértelműen ki akarnak maradni ebből a háborúból. Ugyanakkor Orbán potenciális szövetségesei sem kívánnak részt venni a Macron-ellenes hadjáratban. A Le Monde úgy véli, hogy a jogállamiság és az illiberalizmus kérdését leszámítva a Macron-Orbán ellentét nem áll meg.

Kamil Struha, a Mladá Fronta Dnes szerkesztője az Orbán kibírhatatlan vonzása című jegyzetében úgy vélekedett: a magyar kormányfő sikerének titka, hogy képes tanulni saját vereségeiből, és azt követően a sikeresebb stratégiát választja.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a szerző. Megjegyzi, hogy a magyar kormányfő nagyon rugalmas, és másoknál jobban képes felismerni, mit akarnak az emberek.

– szögezi le Kamil Struha, aki szerint Orbán „gyakran a demokratikus rendszer határán mozog, miközben kihasználja a rendszer nyújtotta összes előnyt”. A szerző szerint Orbánt Angela Merkel és Emmanuel Macron ellenfelének lehet tekinteni, akik tartanak „ideológiai befolyásának szélesedésétől az EU-ban”. Bár Orbán gyakran bírálja az EU-t, annak megszüntetéséről nem beszél, mert szüksége van az uniós támogatásokra, célja, hogy pragmatikusan a maga képére alakítsa át a szervezetet. Orbán szeretné, ha az EU a szuverén nemzetállamok szövetségévé alakulna át, amelyek gazdaságilag nagyon szorosan együttműködnek, és szigorúan védelmezik külső határaikat. Szerinte Orbán „nem autokrata, mint Vlagyimir Putyin, akivel nagyon jók a kapcsolatai, de olyan személyiség, aki kihasználja a demokrácia nyújtotta lehetőségeket”.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.