Pesti Srácok

Áder János környezettudatosságra szólított fel egy iskolai előadáson

null

Áder János köztársasági elnök a klímaváltozás elleni fellépés fontosságára figyelmeztette pénteken a budapesti Szerb Antal Gimnázium diákjait. Előadásában úgy fogalmazott, hogy idén nyáron szinte felforrt a bolygó, amit a több országban pusztító erdőtüzek, aszálykárok, folyók Magyarországon is tapasztalható alacsony vízállása és a rekordszámban jelentkező hőhullámok is jól mutatnak, miközben a világ más területein a korábbinál nagyobb áradások és viharok jelentkeztek.

Kiemelte, mára 97 százalékos tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a Föld felszínének hőmérsékletét a légkörben az emberi tevékenység miatt egyre nagyobb arányban jelen lévő üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid okozza.

Áder János rámutatott arra is, hogy a természeti katasztrófák súlyos társadalmi konfliktusokhoz is vezetnek, hiszen az emberek érthető módon elmenekülnek azokról a területekről, ahol nem biztosítottak a megélhetés feltételei. Példaként említette erre Szíriát, ahol egy hároméves aszályt követően alakult ki polgárháborús helyzet.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta az államfő, aki szerint a vizek megóvása nélkül nem teljesíthetők az ENSZ fenntartható fejlődést szolgáló olyan céljai, mint az éhezés és a szegénység felszámolása.

Elmondta, a vízzel kapcsolatban nemcsak az jelenthet problémát, ha abból kevés áll rendelkezésre. Mint fogalmazott: a túl sok, továbbá a szennyezett víz is drámai helyzetekhez vezet. Áder János utóbbira példaként említette, hogy a Föld népessége másodpercenként 20 ezer darab műanyagpalackot használ fel, azoknak pedig csak töredékét hasznosítja újra, így az óceánokban mostanra az űrből is jól látszó hulladékszigetek alakultak ki.

Az államfő bemutatott több, a vízproblémák megoldására szolgáló eljárást, köztük sok magyar találmányt is, így például egy, a szennyvizet növények és állatok segítségével tisztító állomást, egy napenergiával működő kútfúró és víztisztító berendezést, valamint egy, a talaj vízmegtartó képességét javító, természetesen lebomló permetet.

Áder János emellett arra kérte a diákokat, jövőjük érdekében próbálják ők is védeni környezetüket, például víz- és energiatakarékossággal, továbbá szelektív hulladékgyűjtéssel, illetve a műanyag szatyrok és zacskók használatának mellőzésével. A klímaváltozásról és a vízválságról érdemes beszélni, az ugyanis közös felelősséget és tennivalót jelent - tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.