Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: világnézeti ellentétekből fakadó politikai vádaskodásokból áll a dokumentum

Alapjogokért Központ: világnézeti ellentétekből fakadó politikai vádaskodásokból áll a dokumentum

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó Sargentini-jelentés alapos vizsgálata után az Alapjogokért Központ szilárd meggyőződése, hogy az abban foglalt kritikák nem többek, mint joginak álcázott, de valójában világnézeti ellentétekből fakadó politikai vádaskodások. Az Alapjogokért Központ a honlapján hétfőn közzétett elemzésében 10+1 pontban utasította vissza a Sargentini-jelentésben foglaltakat.

- írták.

Kiemelték: Magyarországon az Alkotmánybíróság hatáskörét nem korlátozták, egyes tekintetben volt, hogy - a testület kérésére - csökkent, más tekintetben viszont nőtt a hatásköre.

PestiSracok facebook image

A választókerületek újrarajzolása az Országgyűlés alkotmányos kötelezettsége volt, és - szemben a korábbi szabályokkal - éppen ez biztosítja a választójog egyenlőségét.

Az Európai Unió Bizottsága részletes vizsgálatnak vetette alá a 2010-ben elfogadott magyar médiaszabályozást: ennek során bebizonyosodott, hogy az új törvények teljes összhangban vannak az uniós joggal

- mutattak rá.

A külföldről finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO) "regisztrációja" az átláthatóságot szolgálja. Ennek kapcsán megjegyezték: a jelentés érvelése szerint az egyesülési jognak a transzparencia követelménye - kiiktatandó - gátja.

A "Stop, Soros!" törvénycsomag célja a Magyarország alaptörvényében és a releváns nemzetközi dokumentumokban egyaránt szereplő első biztonságos ország elvének érvényesítése a magyar és uniós állampolgárok biztonságának garantálása érdekében.

Magyarország alaptörvénye a hagyományos európai családmodellt részesíti védelemben, de garantálja a férfiak és a nők teljes egyenjogúságát is.

Szintén az alaptörvény alapján a házasság kizárólag egy férfi és egy nő közötti kapcsolatként értelmezhető, ami nem korlátozó, hanem - mint írták - a "józan észnek és a hagyományoknak megfelelő meghatározás".

A központ kitért arra is: "éppen az áll összhangban a nemzetközi jog eredeti értelmével", hogy a magyar hatóságok nem nyújtanak védelmet olyan menedékkérelmezők számára, akik biztonságos országból vagy ilyen országon keresztül érkeznek Magyarországra.

A magyar tranzitzónák a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően lettek kialakítva, Szerbia felé nyitottak, ezért fogalmilag nem zárt létesítmények.

A röszkei határátkelőnél történt cselekmények miatt megvádolt Ahmed H. ügyében még nem született jogerős ítélet, ráadásul a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét sértené, ha a kormány bármilyen úton beavatkozna az eljárásba.

A plusz 1-es érvként azt írták: Magyarországon a sztrájkra vonatkozó új szabályozás alapján sem tilos a munkabeszüntetés. Az Alapjogokért Központ szerint a Sargentini-jelentésben felhozott állítások egy része érzékelhetően a magyar jogszabályok nem kellő ismeretén vagy szándékos félreértelmezésén nyugszik, mások pedig egyértelműen ideológiai töltetűek.

Ráadásul - mint kiemelték - a dokumentumban foglalt vádak túlnyomó részét Magyarország korábban már sikeresen cáfolta a releváns nemzetközi szervezetek előtt, köztük az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság előtt.

- tették hozzá.

Ezt a szerződésekben is egyértelműen rögzített tilalmat Judith Sargentini egy, az Európai Bizottság által 2003-ban kiadott, semmiféle jogi relevanciával nem bíró dokumentumra hivatkozással oldja fel, azt állítva: a valójában megfoghatatlan "uniós értékek" olyannyira fontosak, hogy azok védelme érdekében a 7-es cikk szerinti eljárás kiterjedhet a kizárólagos tagállami hatásköri területekre is.

- fogalmazott elemzésében az Alapjogokért Központ.

MTI; Fotó: MTI/AP/Michael Probst

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.