Pesti Srácok

Alig lépte túl az 50 km/órát – állítja a 140-el száguldozó Dózsa György úti kabriós

Alig lépte túl az 50 km/órát – állítja a 140-el száguldozó Dózsa György úti kabriós

Reagált a Dózsa György úti kabriós az őt ért vádakra, azt állítja, esetleg egy kicsit túlléphette a megengedett 50 km/órás sebességet. A felelősséget az azóta történt más dolgok esetében sem sikerült vállalnia az elkövetőnek, aki elég erősen azt közvetíti magáról, hogy ő mindenki fölött áll, és soha semmiről nem tehet.

– mondta M. Richárd, arról bizonyságot téve, hogy egyelőre nem sikerült szembenéznie a saját felelősségével. A szakértői vélemények szerint ugyanis mintegy 85-90 km/óra volt a különbség, amennyivel túllépte a megengedett sebességet. A szakértők szerint, ha nagyjából hetvennel ment volna, még akkor is elkerülhető lett volna a baleset. A korábban a kecskeméti maffiaperben vádlottként szereplő férfi jogosítványát már korábban elvették, így anélkül vezetett.

A tavaly májusi baleset miatt 13 hónapja háziőrizetben van, és nyomkövetőt kell viselnie, de ez sem akadályozta meg abban, hogy február 24-én egy kötelező orvosi vizsgálat után betérjen ebédelni egy plázába. Ezért 200 ezer forintos büntetést kapott, hiába ragaszkodott hozzá, hogy nem tért le az útról, és csak valakit bekísért a plázába, ahol csupán egy light kólát ivott, és különben is

PestiSracok facebook image

A felelősségkerülés mellett a nyelvújítást is mesterien űző férfi azt is elmondta, hogy ő megkereste volna az áldozatok családját, hogy anyagilag segítsen nekik, annak ellenére, hogy ártatlannak vallja magát, de a rendőrök nem segítettek neki lakhelyekkel, illetve elérhetőségekkel, ezért sajnos még nem tehette meg.

forrás: Index

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.