Pesti Srácok

Belpolitikai vihart eredményezett Romániában Dancila és Juncker majdnem elmaradt találkozója

Belpolitikai vihart eredményezett Romániában Dancila és Juncker majdnem elmaradt találkozója

A román kormány a kormányőrséget (SPP) hibáztatja azért, hogy Viorica Dancila kormányfő nem találkozhatott hétfőn este a repülőtéren a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) bukaresti csúcstalálkozójára Bukarestbe érkező Jean-Claude Junckerrel.

Az ellenzéki sajtó a miniszterelnök újabb kínos melléfogásaként kommentálta, hogy Dancila lekéste az Európai Bizottság (EB) elnökének érkezését, a kormány közleménye szerint azonban Juncker gépe a bejelentett időpontnál több, mint fél órával korábban érkezett, és – bár addig Dancila is megérkezett már a repülőtéri kormányváróba – az SPP már a repülőgép lépcsőjénél átvette Junckert, és elindult vele a szálláshelyére. Traian Basescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt alapítója szerint azonban már az is kínos volt, hogy Junckerrel a repülőtéren találkozzon a rangban szerinte vele egy szinten lévő román miniszterelnök, ahelyett, hogy Juncker beiktasson programjába egy félórás látogatást a kormány épületében. Basescu azt valószínűsítette, hogy az Európai Bizottság elnöke egyszerűen nem akart találkozni Dancilával, mert maradék megbecsülését is elvesztette a román kormányfővel szemben annak idióta levele után, amelyben Dancila államcsínykísérletként próbálta beállítani a román diaszpóra erőszakkal feloszlatott bukaresti kormányellenes tüntetését. Victor Ponta volt miniszterelnök is kizártnak nevezte, hogy az SPP döntsön arról, mikor és hova induljon a védett személy, tehát szerinte egyértelműen Junckeren múlott, hogy lemondta a találkozót.

A diplomáciai incidens belpolitikai hátteréhez tartozik, hogy a román kormányfő – Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök példáját követve – lemondott a kormányőrség szolgálatairól, őt a belügyminisztériumhoz tartozó csendőrség kíséri. Dragneának ugyanis meggyőződése, hogy az SPP törvénytelenül gyűjt adatokat a védett személyekről, Lucian Pahontu tábornok, a kormányőrség igazgatója pedig a PSD politikai ellenfeleinél, elsősorban a jobboldali Klaus Iohannis államfőnél kamatoztatja azokat az információkat, hogy a védett személyek hol és kivel találkoznak. Az EB elnökének végül távozáskor sikerült időt szakítania arra, hogy találkozzék a román miniszterelnökkel, negyedórás – a bukaresti kormány közleménye szerint a jövő évi román uniós elnökségre összpontosító –megbeszélésüket az eredeti tervekhez hasonlóan a repülőtéren tartották meg. Junckernek ezután még további egy órát kellett vesztegelnie Bukarestben, a román média szerint azért, mert gépe valamilyen hibát jelzett az egyik hajtóműnél. A román közlekedési minisztérium közben vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy mikor értesült a repülőtér Juncker korábbi érkezéséről, a kormány pedig a SPP-nél is vizsgálatot szorgalmaz az ország külföldi megítélését hátrányosan érintő hasonló incidensek megelőzése érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: Gov.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.