Pesti Srácok

Európa Európa ellen – az Olasz Testvérek szerint azok támadják Magyarországot, akik nem vesznek részt az Unió határainak védelmében

Európa Európa ellen – az Olasz Testvérek szerint azok támadják Magyarországot, akik nem vesznek részt az Unió határainak védelmében

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elnöke szerint azért büntetik Magyarországot, mert megtagadja, hogy befogadja azokat a migránsokat, akiket olyan országok engednek be, amelyek – Magyarországgal ellentétben – nem védik az Európai Unió külső határait.

Giorgia Melonit az M1 tévécsatornán szombaton sugárzott, olasz nyelvű interjúban abból az alkalomból kérdezték, hogy a párt találkozót tart Rómában: az idei esemény az Európa Európa ellen elnevezést kapta. Giorgia Meloni úgy vélekedett: az egyik oldalon a ma létező Európa áll, amelyet kevesek érdekközösségei alkotnak, bürokraták, nagy pénzügyi hatalmak, technokráciák, amelyek mind fényévekre vannak az emberek szükségleteitől, és van a másik Európa - amelyet mi szeretnénk építeni, vagy jobban mondva megvédeni -, az identitások Európája. Meloni hangsúlyozta: ez az Európa nem fél nemet mondani az invázióra, az iszlamizálódásra. Olyan Európát akarnak, amely megvédi történelmi gyökereit, valós gazdasági érdekeit, az emberek Európáját, amely független az EU jelenlegi szerkezetétől. A politikust megkérdezték arról is, hogy az Olasz Testvérek pártja két szolidaritási demonstrációt tartott Magyarország mellett. Ezekről Meloni azt mondta, szükség volt erre, mivel támogatják a magyar politikát, és nem támogatják az EU-t, amely - mint egy új Szovjetunió - a döntéseit kényszerrel akarja érvényesíteni a népek és a nemzetállamok jogaival szemben. Az FdI elnöke kiemelte: a Magyarországgal szemben tervezett szankciókat csak azért akarják bevezetni, mert megvédte az EU külső határait, véleménye szerint ezért azonban köszönetet kellene mondani Magyarországnak.

Giorgia Meloni szólt arról is: Európának egyesítenie kell erejét a migránshajók elindulásának leállításához; a kihívás olyan európai misszió megteremtése, amely hajóblokádot állít fel. A migránsokat szerinte nem szétosztani kell, mivel az afrikai migránsok nem érzik magukat otthon Olaszországban és máshol sem Európában. Azt mondta: meg kell szabadítani Afrikát az újragyarmatosító országok elnyomásától - ezek között az első Franciaország -, és meg kell akadályozni a hajók indulását, hogy csakis azok a menekültek érkezzenek meg Európába, akiknek ténylegesen joguk van ehhez. A pártelnök az olasz belügyminiszterre és a magyar miniszterelnökre utalva közölte: az ideális politikát számukra a Salvini-Orbán-front képviseli, támogatják az általuk elképzelt Európát. Hisznek abban – tette hozzá –, hogy szövetség alakulhat a szuverenista erők és néppártiak között, összefoghatnak az Európai Néppártnak azzal a részével, amely meg akarja változtatni a szervezetet.

Forrás: MTI; Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.