Pesti Srácok

Forrósodik a helyzet Szíriában

Forrósodik a helyzet Szíriában

Légitámadás érte a szíriai lázadók kezén lévő Idlíb tartomány déli részeit és a vele szomszédos Hama tartomány északi részét pénteken - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A légitámadás néhány órával a Teheránban zajló iráni-török-orosz csúcstalálkozó előtt történt, amelyen a három ország vezetői éppen az idlíbi helyzetről tárgyalnak.

Az OSDH értesülései szerint a támadások a fegyveres lázadók állásait célozták Hama és Idlíb tartományokban, lerombolták az Ahrár as-Sám nevű szervezet egyik főhadiszállását al-Habít városa mellett, és több áldozat is van.

Az Ahrár as-Sám az augusztus elején alakult, a szervezet a Törökország által is támogatott "Nemzeti Felszabadítási Front" (NFF) nevű mozgalom része. Idlíb és a mellette lévő Hama, illetve Latakia és Aleppó kisebb részei az utolsó olyan területek Szíriában, amelyeket még ellenzéki erők uralnak.

PestiSracok facebook image

Idlíb nagyrészt lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista ernyőszervezet uralma alatt áll. A tartományban mintegy hárommillió civil mellett közel tízezer fegyveres van. Az ENSZ szerint a lakosság nagyjából fele Szíria más térségeiből érkező menekült. A szíriai kormányerők korábban Idlíbbe szállítottak azokat a felkelőket, akik megadták magukat, de nem voltak hajlandóak a szíriai kormány fennhatósága alatt élni.

A szíriai kormányerők napok óta erősítést küldenek Idlíb környékére, és a jelek szerint arra készülnek, hogy visszafoglalják a régiót. Az OSDH szerint a velük szövetséges Oroszország légiereje többhetes szünet után a hét elején újrakezdte a tartomány elleni légitámadásokat, de Moszkvában ezt tagadták. Az ENSZ a minap figyelmeztetett, hogy egy Idlíb elleni katonai offenzíva humanitárius katasztrófát okozhat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.