Pesti Srácok

Frankfurtban született iszlamistát ítéltek tíz évre Németországban

Frankfurtban született iszlamistát ítéltek tíz évre Németországban

Elítélték hétfőn a németországi Frankfurtban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezett egy német állampolgárságú tagját.

A Frankfurtban született 32 éves férfi korábban kiszabott szabadságvesztés büntetését nyolc év hat hónapról tíz évre emelték külföldi terrorista szervezet tagjaként háborús bűncselekményben viselt bűnrészesség miatt.

A német állampolgár a frankfurti tartományi felsőbíróság közleménye szerint 2013 novemberében a szíriai Aleppó térségében az Iszlám Állam tagjaként részt vett egy olyan személy elleni kegyetlen és embertelen fellépésben, aki a nemzetközi humanitárius jog alapján védelemre jogosult.

Az áldozat a dzsihadisták fogságában volt, akik ütötték, rúgták és áramütéssel végzett kínzással fenyegették, hogy kicsikarjanak belőle információkat, a vádlott pedig mobiltelefonnal filmezte az erőszakos vallatást.

PestiSracok facebook image

A német állampolgár - akit a közleményben a személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján családi név nélkül, Abdelkarim E. B. néven azonosítottak - a bíróság által feltárt adatok alapján legkésőbb 2012 decemberétől radikalizálódott. A szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzata, a szalafizmus követője lett, és 2013 szeptemberében Szíriába utazott, hogy az Iszlám Állam tagjaként részt vegyen a hitetlennek tartott emberek elleni úgynevezett szent háborúban - áll a közleményben.

A férfi 2014 februárjáig tartózkodott Szíriában, Németországba pedig 2015 februárjában tért vissza. Rögtön őrizetbe is vették, és 2016-ban nyolc év hat hónap szabadságvesztésre ítélték az Iszlám Állam terrorista szervezetben viselt tagsága és a terrorszervezetben folytatott tevékenysége miatt.

Forrás:

MTI;

Fotó:

spiegel.de

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.