Pesti Srácok

Geert Wilders szerint Magyarország minta, Orbán Viktor hős – Nem mindenki elégedett az EP döntésével

null

A balliberális politikusok örömködése közepette megjelennek a magyar miniszterelnököt méltató hangok is a Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatban. A keddi vitán is emlékezetes felszólalást produkáló brit Nigel Farage, valamint a holland Geert Wilders is keményen bírálta az Európai Uniót a történtek miatt, a támogató lengyel és cseh hangok pedig a V4 működőképességét jelzik.

– írta Twitter-oldaalán Nigel Farage brit EP-képviselő, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája frakció vezetője. Az EU haladó köreiben uralkodó vidám hangulattal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy amikor Nigel Farage évekkel ezelőtt közölte, az a szándéka, hogy kivezesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból, kinevették. Aztán a Brexitnél mintha már nem lettek volna olyan őszinték azok a nevetgélések.

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke még Farage-nél is keményebben fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Működik a V4-es szövetség

A lengyel kormány nyugtalansággal fogadja a hetes cikkely szerinti eljárás kezdeményezését Magyarországgal szemben – hangsúlyozta Joanna Kopcinska lengyel kormányszóvivő szerdán. Leszögezte, hogy az EU a tagállamok sajátos jogi, alkotmányjogi, történelmi hagyományainak kölcsönös tiszteletén alapszik, ezen elv tisztelete különösen az EU jelenlegi válsága fényében fontos. A mostani döntés veszélyezteti az EU egységét, mert a párbeszéd helyett diktátum útján akarja megoldani a vitás kérdéseket – vélekedett. A szóvivő világossá tette, hogy a lengyel kormány szolidáris a magyar nemzettel, amely nemrégiben nagyon határozott demokratikus legitimációt adott Orbán Viktornak. Kopcinska hozzátette, hogy éppen ez, vagyis az állampolgárok hangja kell, döntő legyen.

Petr Fiala, a cseh képviselőház alelnöke nagy hibának minősítette az Európai Parlament döntését. A Csehországban ellenzéki szerepben lévő Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szerint az ilyen lépések az államok közti bizalmatlansághoz vezetnek. Véleménye szerint Csehországnak most az egyetlen lehetősége kiállni visegrádi szövetségesei, tehát Magyarország és Lengyelország mellett. A szövetségesi viszony mellett ezt azzal is indokolta, hogy Csehországnak is érdeke, hogy ne induljanak el ilyen eljárások.

Forrás: MTI, 24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.