Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom Európában

Gulyás Gergely: Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom Európában

Egészséges keresztény egyházak nélkül nem képzelhető el egészséges társadalom Európában, így Magyarországon sem – mondta Gulyás Gergely vasárnap Budapesten.

Gulyás Gergely a Budapest-Kelenföldi Református Egyházközség ünnepi közgyűlésén beszélt erről, amelyet Takaró Károly református lelkész, korábbi protestáns tábori püspök nyugdíjba vonulása alkalmából tartottak.

Kiemelte: Magyarországon évszázados adottság az állam és az egyház szétválasztott léte, éppen ebből következik számukra az együttműködés parancsa.

A miniszter szerint „ma olyan időket élünk, amikor a kordivat mindent vitatottá tesz”, olyan kort, amely a „bűnt erényként, a bűnnel való szembeszállást szélsőséges jogkorlátozásként, a hit megtartását az élet teljességétől megfosztó korlátként festi le”.

PestiSracok facebook image

Hozzátette:

Takaró Károlyt méltatva úgy fogalmazott: prédikációi sokszor tűnhetnek „ítéletesnek, keménynek és kategorikusnak, pedig csak fájdalmasan igazak és a Szentírással szembesítenek egy olyan korban, amely nem csupán túl könnyű bűnbánatot remél, de már a bűnt is vitássá tette”.

Felidézte: Takaró Károly egyike volt azoknak, akik a rendszerváltás után újjászervezték a tábori lelkészi szolgálatot és a protestáns tábori lelkészséget. Tette ezt egy olyan katonaságnál, amely „éppen csak szabadult a szovjet katonai megszállás valódi honvédelmet fogalmilag lehetővé tévő béklyója alól”.

Takaró Károly szolgálata nélkül nem lenne teljes a rendszerváltozás utáni magyar református egyháztörténet – mondta.

Gulyás Gergely az ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki az 55 év szolgálat után nyugdíjba vonuló lelkészt.

A közgyűlésen és az előtte tartott istentiszteleten részt vett mások mellett Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár, Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), XI. kerületi polgármester és Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.