Pesti Srácok

Hétszáz féle felesleges ügyintézés szűnhet meg

null

A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek - jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban.

Tuzson Bence elmondta, ezekben az ügyekben jogszabály írja elő a bejelentési kötelezettséget, azonban a keletkezett adattal az állam nem kezd semmit, illetve előfordul, hogy ugyanabban az ügyben, ugyanannál a hivatalnál többféle iratot kell benyújtani.

- fogalmazott az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Czunyiné Bertalan Judit, (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a járási hivatal jelenlegi épülete az oroszlányi városközpont meghatározó épületeként általános iskola volt, majd a csökkenő gyermeklétszám miatt bezárták.

- mondta a képviselő.

Kancz Csaba kormánymegbízott összegzése szerint az oroszlányi korszerűsítés egy komplex program része, melyben a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal egymilliárd forintot meghaladó forrást nyert el közhivatalok energetikai korszerűsítésére, kilenc helyszínen. Eddig Esztergomban, Komáromban, Oroszlányban, Tatán és Tatabányán újítottak fel földhivatalokat, valamint a járási foglalkoztatási osztályok épületeit. A legtöbb helyen szigetelték az épületet, új nyílászárókat építettek be és szabályozható fűtést alakítottak ki, valamint napelemeket szereltek fel. A programban érintett összes intézmény energiamegtakarítása évente 326 tonnával csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az éves villamosenergia-megtakarítás meghaladja az 1,3 millió kilowattórát, amely jelentős mértékben csökkenti a fenntartási költségeket.

Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester emlékeztetett arra, hogy három és fél évvel ezelőtt kezdődött Oroszlányban az élhető és szolgáltató városközpont kialakítása, amelyhez az önkormányzat 270 millió forinttal járult hozzá és fokozatosan töltötték meg funkcióval a megüresedett, egykori Arany János Általános Iskolát.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még