Pesti Srácok

Így csalja be a személyzeti mosdóba a magyar lányt az afgán erőszaktevő (FOTÓ-SOROZAT!)

null

A ripost.hu arról ír, megszerezték a Döner Kebab belső videókamerájának felvételeit, amelyek alapján egyértelműen látszik, hogyan csalja be gyanútlan áldozatát az afgán férfi a személyzeti mosdóba vasárnap 2 és 3 óra között. A felvételek tanúsága szerint az erőszakra, a kiszűrődő zajokra egy munkatárs is felfigyel, többször is visszatér hallgatózni, de nem tesz semmit.

Mint felidézik, Tibi atya korábbi belvárosi kocsmájának mosdójába kérezkedett be a 21 éves magyar lány, aki a portál információi szerint légi-utaskísérőként dolgozik. Sarhadi Bilal Ahmad, az azóta Ausztriában elfogott 18 éves afgán menekült, kihasználva a helyszín eldugott voltát, közösülésre kényszerítette áldozatát. A gyorsétterem vezetője elhatárolódott a bűncselekménytől, és hogy ártatlanságát bizonyítsa, a Ripost rendelkezésére bocsátotta a biztonsági kamera felvételeit is. Kiderült, az afgán férfi csak négy napja dolgozott a kebabozóban, visszahúzódó természetűnek ismerték meg. A késő éjszakai órán az étterem még zárva volt, a férfi ezért „saját szakállára” engedte be a mosdót kereső hölgyet.

Fotó: ripost.hu

A felvételen jól látszik, amint az erőszaktevő mutatja az utat a lánynak a mosdóhoz. Sarhadi Bilhal Ahmad felkapcsolja a villanyt a személyzeti mosdóban, a 21 éves nő pedig gyanútlanul belép.

PestiSracok facebook image
Fotó: ripost.hu

Sarhadi Bilhal Ahmad ezután zárja be belülről az ajtót.

Fotó: ripost.hu

A felvételek tanúsága szerint az erőszakra, a kiszűrődő zajokra egy munkatárs is felfigyel, többször is visszatér hallgatózni, de nem tesz semmit.

Fotó: ripost.hu

Az afgán férfi végül 2 óra 53 perckor elsőként jön ki a mosdóból, őt követi a még öltözködő, megfélemlítettnek tűnő lány, akit 27 percen át erőszakolt és kényszerített az afgán migráns.

Mint ismert, a Magyarországon állítólagos védett életkorára tekintettel menedékstátuszt kapott, a fóti gyermekotthonban élő migránst az osztrák rendőrök hétfő éjszaka egy vasúti igazoltatás során fogták el, Linznél. Kiadatása folyamatban van.

Forrás/fotó: ripost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.