Pesti Srácok

Ismét Czukor József irányíthatja a hírszerzést

null

Czukor Józsefet, a polgári hírszerzés egykori főigazgatóját jelöli Szijjártó Péter külügyminiszter az Információs Hivatal (IH) első számú vezetőjének – derült ki a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának honlapján közzétett meghívóból, melyet a Magyar Idők írt meg.

E szerint a vezérőrnagyot ma zárt ülésen hallgatja meg a grémium, amelynek tagjai ezután szavaznak arról, hogy támogatják-e a jelölt kinevezését.

Az idén hatvan esztendős, jogvégzett tábornok 1986-tól a külügyminisztérium munkatársa, aki a bécsi magyar nagykövetségen kezdte meg hírszerző tevékenységét, majd 1988-1993 között hazánk bonni nagykövetségén szolgált. Czukor József 1993-tól négy éven a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője volt, majd a bonni, illetve a berlini külképviseletet vezette.

A jelölt 2002-2004 között az IH főigazgatójaként, ezután 2009-ig ljubljanai nagykövetként, 2009. június 2-ától pedig a Külügyminisztériumban az unióval fenntartott kétoldalú kapcsolatokért és külpolitikai tervezésért felelős szakállamtitkáraként dolgozott. Czukor Józsefet 2010-ben ismét berlini nagykövetnek nevezték ki, 2015 őszétől pedig Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója.

PestiSracok facebook image

Az új vezetőnek az eddigieknél sokkal konkrétebb hírigényeket fogalmazhat meg a kormányfő, miután az áprilisi választások után bejelentették: hírszerzési csúcsszerv alakul, amelynek alapját az IH tevékenysége jeleneti, s a kabinet azt várja, hogy a szervezet a külpolitikai kihívásokra adott válaszok mellett a magyar vállalatok piacra jutásának, piaci pozícióik megőrzésének támogatását is segítse.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.