Pesti Srácok

Ismét szabadlábon a korábbi pakisztáni kormányfő

Ismét szabadlábon a korábbi pakisztáni kormányfő

Pár hónap után kiszabadult a börtönből szerdán Navaz Saríf korrupció miatt elítélt volt pakisztáni miniszterelnök és lánya, illetve a veje, miután a bíróság a fellebbezés idejére elrendelte börtönbüntetésük végrehajtásának felfüggesztését - jelentette a pakisztáni sajtó.

- mondta nyilatkozatában a sajtónak a bírósági döntés kihirdetése után Ahszán Ikbál korábbi belügyminiszter, aki Saríf idején töltötte be ezt a tisztséget.

Havádzsa Ászif korábbi külügyminiszter az igazság győzelmének nevezte a döntést.

PestiSracok facebook image

Saríf maga is kétségbe vonta az őt bűnösnek kimondó bírósági ítéletet, és úgy fogalmazott, hogy az nem alapul semmilyen bizonyítékon. Saríf szerint az ügy politikailag motivált, és célja nem más, mint ő és pártja lejáratása.

Sarífot tíz évre börtönre ítélték idén, a lánya, Marjam hét, a veje, Mohammed Szefdár pedig egy évet kapott, mert nem tudtak elszámolni azoknak a pénzeknek az eredetével, amelyekből a többi között Londonban luxusingatlanokat vásároltak, és Saríf adóbevallásában sem tüntette fel az összegeket.

A szerdai bírósági döntés óvadék ellenében helyezte őket szabadlábra. Navaz Saríf ellen több bírósági ügy is folyamatban van. Sarífot, aki háromszor volt Pakisztán miniszterelnöke, tavaly áprilisban távolította el a kormányfői székből a bíróság, és egész életére eltiltotta a közügyektől.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.