Pesti Srácok

Kövér László: Az EU megroggyant, és az embereknek elegük van az őket eláruló politikából

null

Az eddigi választások eredménye azt mutatja, hogy a polgároknak egyre nyilvánvalóbban elegük van az Európai Unió elitjének „őket eláruló politikájából” – mondta az Országgyűlés elnöke a Hír Televízió Péntek 9 című műsorában. Kövér László a Sargentini-jelentésről és a közelgő szavazásról azt mondta, ma ezer sebből vérzik az unió.

Emlékeztetett, az ezredfordulón megfogalmazott 20 éves perspektíva célja az volt, hogy a térség és az unió lépést tartson a feltörekvő Ázsiával és az Egyesült Államokkal. Ehhez a jövőképhez képest ma az EU tulajdonképpen azzal küszködik, hogyan tudja megmenteni önmagát – vélekedett az Országgyűlés elnöke, aki szerint az uniónak a célokból szépen lassan sok mindent fel kellett adnia. Az eurót „megrogyasztotta” a nemzetközi pénzügyi válság, a közös biztonságpolitikából annyi maradt, hogy azt sem tudják megoldani, hogy a közvetlenül a határ mellett elhelyezkedő Ukrajnában a válság enyhítésében, megelőzésében komolyan vegyék őket – közölte. Kövér László kiemelte: minden olyan cél, amely arról szólt, hogyan lehet az uniót erősíteni, távolabb került, mint 2000-ben a 2020-as dátum.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Ennyire hülyék nem lehetnek...

Hozzátette, Magyarország nem önmagáért került a nemkívánatos érdeklődés homlokterébe, hanem mert az unió jövőjét érintő alapvető kérdések Magyarországon fognak eldőlni. Az Országgyűlés elnöke a keddi szavazást a több részben legyártott filmekhez hasonlította, és azt mondta: az első és a második vita még izgalmas volt, úgy tűnt, mintha lenne tétje, de ez a negyedik már akkor unalmat kelt, amikor „még a promóció megy a televíziókban”. Kövér László szerint senki nem gondolja komolyan, hogy a hetes cikk szerinti eljárás eljut Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez, ugyanakkor az európai elit inkompetenciáját, teljes gondolattalanságát és a helyzet meg nem értéséről kiállított bizonyítványát hozza.

hogy szemben a kitűzött célokkal, gyakorlatilag az Európai Unió sírját ássák – fogalmazott Kövér László. Kijelentette, hogy annak a közösségnek, amelyik az identitás legfőbb kérdéseiben háborúban áll, nincs jövője. A témában a Fidesz által kezdeményezett határozati javaslatról azt mondta, némely ellenzéki párt már pedzegeti, hogy rossz pályán volt, ami a magyar választók meggyőzését illeti, és lehet, mégis a nemzet érdekében kellene állást foglalni.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Az EU szervei a demokráciát próbálják felszámolni

Emmanuel Macron francia elnök Magyarország elleni kezdeményezését úgy értékelte, semmiképpen nem kell félvállról venni vagy lesöpörni ezt a „provokációt”, de kétségbe esni sem kell, alapvetően a választók döntenek majd – Franciaországban is.

– jelentette ki Kövér, aki szerint identitásküzdelem és demokráciaküzdelem zajlik, az unió intézményeinek nagy része pedig az európai demokráciát próbálja felszámolni. A Sargentini-jelentés szavazásán tervezett szocialista tartózkodásról azt mondta, az elmúlt tízéves történetük is tele van ilyen félig végrehajtott fordulatokkal. Mint mondta, kifejezetten szurkol a szocialistáknak, hogy amit egyszer fordulatként elhatároztak, azt hajtsák is végre.

– jegyezte meg.

Finnugor vs. türk

Az Országgyűlés elnöke közölte: a magyar őstörténet „megért volna egy tisztességes vitát” az elmúlt harminc évben. Azt mondta, az egész finnugor elmélet – amelyet nem akar vitatni –, „a genezisétől gyanús”, szerinte már akkor is ideológiai eszköznek tűnt, amikor a 19. században elfogadták. Kövér László nem hiszi, hogy alapvetően felfordult volna az életünk és alapvetően más vágányt járt volna a történelmünk az elmúlt 50-100 évben, ha kiderült volna vagy kiderülne, hogy „mégiscsak türk eredetű nép vagyunk, és a nyelvünk sem finnugor”.

A Hír Televízióban a közelmúltban lezajlott változásokról azt mondta: az, hogy politikai ütésváltás alakul ki egy televízió körül, nem hír. A Hír Tv létrehozása, működése, működtetése a jobboldali, keresztény, nemzeti érzelmű, konzervatív közösség óriási teljesítménye volt hosszú időn át, amíg ilyen szellemben működött. Aztán volt egy korszak, amit nem szabad elfelejteni, és le kell vonni a tanulságot, most pedig van egy újabb korszak, amely remélhetően feledtetni tudja az intermezzót – közölte a parlament elnöke.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.