Pesti Srácok

Lehet népszavazást tartani a Római-parti védműről

Lehet népszavazást tartani a Római-parti védműről

A Kúria szerint lehet népszavazást tartani arról, hogy ne közvetlenül a folyóparton, hanem beljebb, a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon valósuljon-e meg a Római-parti árvízvédelem. A bíróság kedden helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amely hitelesítette az erre vonatkozó népszavazási kezdeményezést.

Az FVB augusztus 13-án hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Csillaghegyi öblözet római-parti szakaszának árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon valósuljon meg?". Az FVB megállapította, hogy a kérdés a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik, nem ütközik tiltott tárgykörbe és megfelel az egyértelműség követelményének.

Az FVB döntését a Kúria előtt megtámadták, arra hivatkozva, hogy a nyomvonal kijelölését magasabb szintű jogszabályok befolyásolják, valamint, hogy a fővárosi választópolgároknak a szükséges műszaki, árvízvédelmi ismeretek hiányában kellene döntést hozniuk. A Kúria azonban kedden hozott végzésében a hitelesítő határozatot helybenhagyta. A legmagasabb bírói fórum egyetértett a kérelmezővel abban, hogy az árvízvédelmi létesítmény elhelyezése részben szakkérdés, a felmerült műszaki megoldások közötti választás érdemi következményeinek megítéléshez bizonyos szakmai, műszaki ismeretek szükségesek, amelyek nélkül a választópolgárok nem feltétlenül tudnak felelős döntést hozni. Hozzátette azonban, hogy sem az alaptörvény, sem a népszavazásokról szóló törvény nem tekinti tiltott népszavazási tárgykörnek a szakmai kérdéseket. A bíróságnak ezért egyedileg kell megítélnie, hogy az adott szakmai kérdés közvetlen hatalomgyakorlás útján való eldöntésére van-e törvényes lehetőség.

A Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságának szakvéleménye, az Országos Vízügyi Főigazgatóság állásfoglalása, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem összehasonlító szakértői értékelése alapján döntött úgy, hogy a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén valósuljon meg. A fővárosi önkormányzat döntését előkészítő szakmai, szakértői anyagok megbízható forrásból származnak és nyilvánosak, a világhálón valamennyi állampolgár számára elérhetők - szögezte le a Kúria. Hozzátette: a szakértői anyagokban az egyes megoldások előnyeit-hátrányait közérthetően taglalják, így a választópolgárok számára is megfelelő információforrásként szolgálnak, így döntésük érdemi következményeit is képesek átlátni. A kérdés szakmai jellege ezért nem lehet a hitelesítés akadálya - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.