Pesti Srácok

Macron és a Benelux-államok afrikai segélyprogramot javasolnak

null

Franciaország és a három Benelux-állam vezetője a luxemburgi Bourglinsterben tartott egynapos tanácskozásukon abban egyeztek meg, hogy a szeptember 20-án Salzburgban tervezett informális uniós csúcstalálkozón javasolni fogják, az Európai Unió nyújtson pénzügyi támogatást az afrikai országoknak cserébe a migránsok útnak indulásának megakadályozásáért.

A négy ország vezetője a migrációval, valamint Nagy-Britannia uniós kilépésével (Brexit) kapcsolatos politikájuk összehangolása végett tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, az uniós állam és kormányfőknek a migráció által érintett afrikai országokkal a Törökországgal létrehozott migrációs megállapodáshoz hasonló egyezmény megkötéséről kell dönteniük. Charles Michel belga kormányfő elmondása szerint az Európai Uniónak egyfajta Marshall-tervet kell kidolgoznia konkrét gyakorlati megoldásokkal, az afrikai partnerek bevonásával. A belga politikus hozzátette, az uniós csúcs lehetőséget kínál arra is, hogy "leleplezzék az Európai Unión belüli populista blokk ellentmondásait".

Mark Rutte holland kormányfő elmondta, javasolni fogják, hogy a migrációs nyomás által leginkább érintett országokat, elsősorban Olaszországot és Spanyolországot részesítsék további pénzügyi és logisztikai támogatásban, hogy minél hatékonyabban tudják lefolytatni a menedékjogi eljárásokat. Emmanuel Macron francia elnök tájékoztatása szerint a vezetők egyetértettek abban, hogy a frontországoknak a pénzügyi segítség fokozására van szükség feladatuk ellátásához, ugyanakkor teljes körű felelősséget kell vállalniuk a migránsok és bevándorlók regisztrálásáért és a menedékkérelmek lefolytatásáért.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Macron.

Forrás: MTI; Vezető kép: BBC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.