Pesti Srácok

Négy év múlva elkészülhet az M0-ás autóút nyugati szakasza

Négy év múlva elkészülhet az M0-ás autóút nyugati szakasza

Két év múlva kezdődhet meg az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt – írta hétfői számában a Magyar Idők. A lap értesülése szerint a húsz kilométeres hegyvidéki útvonal csaknem fele alagútban fut majd, de lesznek völgyhidak is. Az új pálya a kelet-nyugat irányú forgalomban autózóknak harmincöt kilométernyi megtakarítást jelent.

A 10. számú főút és az M1-es autópálya közötti szakaszán a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft. és a Vibracomp Kft. alkotta konzorciumot választotta, az érintettek a munkát háromszázkilencvenhat millió forintért vállalták el. Az M0-s autóút nyugati szektorában húsz kilométer hosszú, kétszer két sávos, beton pályaszerkezetű autóút épül, amely a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a pilisi települések felé tartó 10-es úttal. Az új nyomvonal a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél.

Az északi végpontja a még kivitelezésre váró északi szakaszhoz kapcsolódik, utóbbi a 10-es főutat köti majd össze az M0-sal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál, Budakalász mellett. Az északi szakasz a tervek szerint hét kilométer hosszú lesz. Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósítására a beruházó menetrendje szerint 2020-ra kell készen állnia a terveknek, és akkor elkezdődhet az építkezés, amely 2022-ben be is fejeződhet. A lap szerint magas költségekkel kell számolni, aminek az az oka, hogy a budai hegyek alatt számos helyen több kilométeres alagutakban fut majd a gyorsforgalmi út csaknem tíz kilométer hosszan, és viaduktok is kellenek a Biatorbágy és Budakalász közötti szakaszon. Az M0-s első szakaszát 1988-ban adták át, azóta hetvenhét kilométernyi autóút épült.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.