Pesti Srácok

Orbán Viktor: Alakul az EP-ben a bevándorláspárti koalíció

Orbán Viktor: Alakul az EP-ben a bevándorláspárti koalíció

A migráció kérdése osztja meg az Európai Néppártot (EPP), amely kedvére próbál tenni a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak, hogy a jövő évi választások után koalíciót tudjon velük alkotni – jelentette ki Orbán Viktor a magyar helyzetről szóló keddi európai parlamenti vita után.

Sajtótájékoztatóján a kormányfő arról beszélt, hogy ha a néppárt összeáll a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és Emmanuel Macron francia államfő szervezés alatt lévő pártjával, akkor a bevándorlás el fogja árasztani Európát. Ez migrációpárti koalíció lesz, s ez rossz hír Európának, akkor a kontinensnek a mi felfogásunk szerint ez a története véget ér. Szeretnénk ezt megváltoztatni, mindent meg kell tennünk a keresztény Európa érdekében, hogy ez ne jöjjön létre – mondta. Jelen pillanatban még messze kisebbségben vagyunk – tette hozzá a kormányfő. Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor leszögezte, a Fidesz senki felszólítására nem fog távozni az EPP-ből, de a konzervatív erőket összefogó pártcsalád reformra szorul, ha sikeres akar lenni a jövő évi EP-választásokon. Rámutatott, hogy a néppárt többi tagja majd eldönti, hogy akar-e velük együttműködni. Mint mondta, az EPP-nek a bevándorláspárti álláspontról át kellene állnia a határvédelem és az illegális migránsokkal szembeni határozott fellépés politikájára.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nemrég azt mondta, számára gondot jelent a Fidesz néppárti tagsága. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor leszögezte, nekünk is probléma, hogy ő ott van, de a pártnak szélesnek kell lennie a siker érdekében, és ha van elég intelligencia és valóban vannak közös célok, akkor meg kell férni. Maradunk és harcolunk – jelentette ki a magyar miniszterelnök. Az EP szerdán szavaz a testület illetékes bizottságában korábban már nagy többséggel elfogadott jelentésről, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, és ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. Erről szólva Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy az eredmény már megvan, a döntések megszülettek, a Judith Sargentini által összeállított dokumentumot jóvá fogják hagyni a képviselők, aztán megpróbálják kizárni a Fideszt az Európai Néppártból. Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e kompromisszumra a Közép-európai Egyetem és a civil szervezetekre vonatkozó új jogszabályok terén az EPP támogatásának érdekében, Orbán azt válaszolta, hogy a kifogásolt kérdéseket a magyar emberek már eldöntötték, s ő nem változtathatja meg ezt a döntést, de ha még ezt is szeretné, a parlamenten soha nem mennének át ezek a javaslatok. A jelentés elfogadáshoz a leadott voksok több, mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására, legalább háromszázhetvenhat szavazatra van szükség. A tartózkodás nem számít leadott szavazatnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.