Pesti Srácok

Örömtünti - Az MSZP-Párbeszéd is feltűnt a Sargentini-jelentés farvizén

null

Az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők is cselekedjenek, és jöjjenek el a demonstrációra – invitálta a magyar választópolgárokat hétvégi tüntetésükre Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd egykori miniszterelnökjelöltje. Úgy vélte, még két ellensúly van, amely képes megállítani ezt a "korrupt hatalmat", az egyik az Európai Unió, a másik pedig a pesti nép, a budapesti polgárok. A csütörtöki sajtótájékoztatón Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt, pártja szerint fontos jelzés, hogy az európai politikusok úgy döntöttek, megvédik Magyarországot a saját kormányával szemben.

Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett - jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte, a Demokratikus Koalícióval egyeztetnek, hogy közösen tudjanak kiállni az emberek elé, és ne megosszák, hanem egységesítsék az ellenzéket. Hozzátette, hamarosan közlik majd a tüntetéssel kapcsolatos részleteket. A Párbeszéd társelnöke úgy vélte, az elmúlt bő nyolc évben a Fidesz-kormány mindent megtett azért, hogy a hatalom fékeit és ellensúlyait lebontsa, azonban maradt még két ellensúly, amely képes megállítani ezt a "korrupt hatalmat". Karácsony Gergely szerint az egyik az Európai Unió, amely védi a magyar polgárok jogait a kormánnyal szemben, a másik pedig a pesti nép, a budapesti polgárok. Hangsúlyozta, az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők is cselekedjenek, és jöjjenek el a demonstrációra.

- fogalmazott Karácsony Gergely.

PestiSracok facebook image

A Sargentini-jelentés nem nagy elvekről szól

Tóth Bertalan közölte, az MSZP és a Párbeszéd újra az Országgyűlés elé terjeszti azokat az elmúlt években már benyújtott javaslatokat, amelyek szerintük megoldást jelentenének a Sargetini-jelentésben foglalt kritikákra, és visszaállítanák az alkotmányosságot, az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét, megállítanák a korrupciót. Az MSZP elnöke a kormánypárti képviselők figyelmét arra hívta fel, nem az európai bíróságon kell megvívni a jelentéssel kapcsolatos csatát, nem az európai fórumokon kell kifogásolni a döntést, hanem a magyar Országgyűlésben kell ezeket a javaslatokat elfogadni, és azonnal megszűnik az eljárás jogalapja. Azért hívják utcára az embereket vasárnap, hogy nyomást gyakoroljanak a kormánypárti képviselőkre ebben az ügyben - magyarázta. Az MSZP elnök-frakcióvezetője megismételte, a Sargentini-jelentés nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt ítéli el, és nem nagy elvekről szól, hanem a magyar emberek mindennapjairól.

- mondta. A Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatban megjegyezte, "van annak egy diszkrét bája", amikor egy olyan párt kiált csalást, amelyik "46 százalékból csinált kétharmadot a magyar Országgyűlésben", és amely 2009-ben még arról beszélt, hogy az Európai Uniónak fel kell lépnie a magyar kormány ellen, és meg kell védenie polgárait.

Szomorúak, el vannak keseredve

Az ENSZ emberi jogi aktivistákkal kapcsolatos, Magyarországot elítélő jelentéséről kérdésre válaszolva Tóth Bertalan azt mondta, nemcsak azzal lehet az aktivistákat üldözni, hogy elviszik őket a rendőrök, hanem azzal is, ha nyomást gyakorolnak rájuk, vagy a fideszes gépezet gyűlöletkeltést folytat ellenük a közösségi médiában. Hangsúlyozta, az MSZP elítél minden gyűlöletkeltést, elfogadhatatlannak tartja azt, ezért is fognak demonstrálni vasárnap. Azt is kijelentette, nem ünnepelnek, nem örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, hanem szomorúak, és el vannak keseredve emiatt.

- mondta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.