Pesti Srácok

Sargentini: Nagyon szomorú, ami folyik, a magyarok jobbat érdemelnének

null

Szoros szavazásra számít az Európai Parlamentben a Magyarországról szóló különjelentés összeállítója, Judith Sargentini. A holland zöldpárti jelentéstevő csütörtöki brüsszeli sajtóreggelijén azt mondta, Magyarországon nem látszik semmilyen jele a visszatérésnek a normális demokratikus működéshez.

Az EP illetékes bizottságában nagy többséggel elfogadott dokumentum olyan nemzetközi szervezetek értékelésein, bíróságok ítéletein alapul, amelyeknek senki nem kérdőjelezheti meg a függetlenségét - jelentette ki. Sargentini kiemelte, hogy a nyáron számos újabb aggasztó fejlemény történt Magyarországon, "nem látszik semmilyen jele a visszatérésnek a normális demokratikus működéshez", amihez mindenekelőtt meg kellene érteni, a demokrácia nem arról szól, hogy a "győztes mindent visz".

- fogalmazott, ugyanakkor hozzátette, hogy az ügy az egész Európai Uniót érinti. Sargentini hangsúlyozta, szoros szavazás várható, mert az elfogadáshoz a leadott voksok több, mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. Mint mondta, ehhez elengedhetetlen a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) legalább részleges támogatása, azonban a pártpolitika "közbeszólhat", még akkor is, ha tapasztalata szerint alapvetően mindenki egyetértett a jelentés megállapításaival, akivel beszélt. A képviselő nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy mégis hány néppárti politikus voksolhat majd igennel, de aláhúzta, hogy ezúttal a tartózkodás is "nem" szavazatnak számít. Kérdésre válaszolva Sargentini elmondta, hogy a különbség Magyarország és Lengyelország között az, hogy előbbi "két lépést tesz előre, egyet hátra", utóbbi viszont teljes sebességgel halad előre az uniós bírálatok és eljárások dacára.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

- mondta a jelentéstevő, problémásnak nevezve, hogy ez az eljárás az egyetlen módszer ilyen helyzetekben.

Az EP várhatóan jövő kedden Orbán Viktor részvételével vitázik, majd szerdán szavaz a magyar különjelentésről, amely szerint fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt a hetes cikk szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben.

Az "atomfegyverként" is emlegetett jogállamisági eljárás megindításának szakemberek szerint ebben a fázisban inkább politikai, mintsem jogi jelentősége van. Ha az EP megszavazza, akkor a tagországok kormányait tömörítő tanács négyötödös többséggel dönt majd arról, fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei. A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi EU-tag egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Forrás: MTI; Fotó: facebook.com