Pesti Srácok

Sztárvízilabdázók zaklathattak egy tizenegy éves kislányt

Sztárvízilabdázók zaklathattak egy tizenegy éves kislányt

A Blikk.hu arról ír, rendőrségi nyomozás indult annak kapcsán, hogy két közismert magyar sztársportoló hosszú hónapokon keresztül folytathatott szexuális kapcsolatot egy, az események idején még csak 11 éves kislánnyal. A Bors megtudta, hogy a szexuális zaklatásra egy Budapesthez közeli sportegyesületben kerülhetett sor. A kiskorú áldozat jelenleg 13 esztendős. A lány családjának ügyvédje szerint "ennyire durva üggyel még sohasem találkozott".

A portál hozzáteszi, a szakembereknek első körben arról kell meggyőződniük, hogy valóban igazat mond-e a kislány, majd a szexuális együttlétekre utaló nyomokat is vizsgálják. A Blikk a kislány családjának egyik barátján keresztül jutott el az áldozatot képviselő ügyvédhez, aki elmondta, régóta tevékenykedik a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkozott. Dr. Gerencsér András ügyvéd így nyilatkozott a lapnak:

Ha a vádak beigazolódnak, azt a hatályos törvény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Ebben az életkorban mindegy, hogy erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítettek-e szexuális kapcsolatot a sportolók, mivel a lány csak 11 éves volt. Magyarországon a beleegyezési korhatár 14 év. Mint a Blikk írta, a rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Hír TV-nek megerősítette, hogy az ügyben a nyomozást elindította. Ennek részeként a kiskorú áldozatot pszichológiai és orvosi vizsgálatnak vetik alá. Előbbi során a szakemberek meggyőződnek arról, hogy a kislány valóban igazat mond-e, utóbbi eljárásnál pedig a szexuális együttlétekre utaló nyomokat vizsgálják.

PestiSracok facebook image

Két portál már neveket is említett, egy olimpiai bajnokét és egy edzőét. A Bors az előbbit elérte, aki így nyilatkozott:

A Bikk korábbi cikkében arról számolt be, a lány eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, később végül megnevezte a zaklatóit: a történteket egy saját kézzel készített levélben írta le családja egyik ismerősének. Ezt a dokumentumot – amely a szexuális aktusokat, azok helyszíneit, körülményeit részletezi – információink szerint mellékelték a rendőrségi feljelentéshez.

Forrás: blikk.hu, borsonline.hu, hirtv.hu; Fotó: thenewsminute.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.