Pesti Srácok

Talpra! - A német baloldal is az összefogáshoz kényszerült fordulni

Talpra! - A német baloldal is az összefogáshoz kényszerült fordulni

Pártok feletti baloldali mozgalom elindítását jelentették be kedden Berlinben, az Aufstehen (Talpra!) nevű szerveződésnek a vezetők szerint százezernél is több alapító tagja van. A mozgalom célja "baloldali választ" adni a szervezők által jobboldali populistaként jellemzett ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) sikerére.

Az ARD országos közszolgálati televízió tényellenőrző szerkesztősége (faktenfinder) szerint egyelőre nem világos, hogy az alapító tagok számáról szóló adat honnan származik. Beszámolójuk alapján az adat valódisága megkérdőjelezhető. A többi között arra hivatkoztak, hogy míg az Aufstehennek a három legnagyobb közösségi portált együttvéve sincs 100 ezer követője, a Baloldal (Die Linke) nevű szövetségi parlamenti (Bundestag-) ellenzéki pártnak nagyjából 63 ezer fős tagság mellett csak a Facebookon 252 ezer követője van.

A mozgalmat a Die Linke Bundestag-frakciójának egyik társelnöke, Sahra Wagenknecht kezdeményezésére indították el. A mozgalom hivatalos megalakulása alkalmából rendezett berlini tájékoztatót Simone Lange flensburgi polgármesterrel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusával és Ludger Volmerrel, a Zöldek politikusával együtt tartotta meg. Simone Lange az SPD baloldali irányzatának egyik vezetője, a szociáldemokraták áprilisi kongresszusán elindult a pártelnöki tisztségért, a szavazatok 27,5 százalékát megszerezve alul maradt Andrea Nahles-zel szemben. Ludger Volmert a Zöldek baloldali irányzataihoz sorolják, 1991-től 1994-ig a párt társelnöke volt, az ezredforduló óta nincs a szövetségi politika első vonalában. A tájékoztatón kifejtették, hogy az Aufstehen révén társadalmi bázist akarnak teremteni az SPD, a Die Linke és a Zöldek megújításához és összefogásához a pártok által elért választók csoportjainál szélesebb rétegek és pártpolitikai értelemben "hontalan" választók megszólításával. A végső cél a hatalom megszerzése, egy hangsúlyosan baloldali kormány megalakítása Németországban.

A megújítani kívánt pártok jelenlegi vezetése visszafogottan, esetenként elutasítóan reagált a kezdeményezésre. Az SPD főtitkára, Lars Klingbeil szerint az Aufstehen nem valódi mozgalom, hanem a Die Linke belső harcainak következménye. Robert Habeck, a Zöldek társelnöke szerint nem világos, hogy mire irányul a kezdeményezés, az viszont egyértelmű, hogy az utóbbi évek politikájával szemben nem a pártrendszeren kívülről, hanem annak keretein belül kell alternatívát kínálni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: redbubble.com

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.