Pesti Srácok

Troll – Hazug színjáték az indexesek önáltatása

Megint hazudik az Index, ezúttal az állítólagos függetlenségről. Miután Spéder Zoltán eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét, a portál szerkesztősége, mint a „minőségi újságírás utolsó szigete”, kiadta függetlenségi nyilatkozatát és sokadszorra is kijelentették magukról, hogy ők az Index, és továbbra is függetlenek maradnak. Az Echo TV Troll című műsorának legutóbbi adásában elhangzott, a korábbi indexes pálfordulásokból kiindulva ez az egész ügy a fekete öves gyűlölködők egy újabb óriási színjátéka.

Az Index sohasem volt független és sosem lesz az – szögezte le Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, akinél egyebek között az verte ki a biztosítékot, hogy létrehozták a Szabadindex.eu oldalt, amelyen egy barométer „függetlennek” jelzi a szerkesztőséget.

– tette fel a kérdést Szarvas Szilveszter.

PestiSracok facebook image

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint „a történet végén úgyis lesz egy tulajdonos, akit ki kell majd szolgálni”. Kiemelte, az indexesek mindig azt írják magukról, hogy oknyomozók.

– vetette fel Boros Bánk Levente.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, ugyanez a történet játszódott le Simicska Lajos alatt is, az Index akkor is bizonygatta a nagy függetlenségét, pedig emlékezhetünk rá, miként is tolták Simicska szekerét. Boros Bánk Levente szerint az Index utasításra bármelyik párt, sőt, ha arról van szó, az elvtelensége miatt még a kormánypárt mögé is beállna.

Forrás: Echo TV; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.