Pesti Srácok

Trump főbírójelöltjének vádlója kötelességének tartotta, hogy tanúskodjon

null

Christine Blasey Ford, aki szexuális zaklatással vádolta meg az amerikai elnök, Donald Trump főbírójelöltjét, Brett Kavanaugh-t, a szenátus igazságügyi bizottsága előtt csütörtökön Washingtonban azt mondta, nem akart nyilvánosság elé állni, "retteg", de állampolgári kötelességének tartotta, hogy tanúskodjon.

Az 51 éves pszichológus professzor a kérdések előtt tett nyilatkozatában részletekbe menően beszélt a diákkorában, 1982-ben történt zaklatásról. Állítása szerint Brett Kavanaugh és egyik barátja betuszkolta őt egy szobába, ahol rátámadtak, Kavanaugh megpróbálta levetkőztetni és megerőszakolni, betapasztotta a száját. Egy ponton úgy érezte, az élete forog veszélyben.

Christine Blasey Ford szerint az akkor történtek azóta is kísértik őt. Mint mondta, klausztrofóbiás tünetei lettek, gyakran esett pánikba, poszttraumás stressz lépett fel nála. A főiskola elején különösen nehéz időszakot élt meg. Dianne Feinstein, a republikánus többségű bizottság rangidős demokrata tagjának arra a kérdésére, hogy miért nem beszélt eddig a zaklatás vádjáról, azt válaszolta, hogy nem tartotta magában, csak szűk körben, terápia keretében taglalta, mert úgy érezte, az a megfelelő hely arra.

Brett Kavanaugh előmenetelét tekintve és azt látva, hogy jól halad a legfelsőbb bíróság soraiba való kinevezése, mérlegelni kezdte, hogy megossza történetét. Hozzátette, számba vette a kockázatokat, többek közt azt, hogy megpróbálják lejáratni őt. Beszélt arról is: attól tartott, hogy "el fogják fojtani a hangját". Nyilatkozatában kitért arra, amióta nyilvánosságra került, hogy megvádolta Kavanaugh bírót, őt és családját is zaklatják, sértő és fenyegető üzeneteket kap.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai érdekekből cselekszik; független ember, senkinek sem a bábja. Christine Blasey Ford mellett Brett Kavanaugh is a bizottság elé áll csütörtökön. A bírót és vádlóját azonban külön-külön hallgatja meg a testület.

Dianne Feinstein az ülés kezdetén hangsúlyozta, hogy a Kavanaugh-val szembeni vádak súlyos kérdéseket vetnek fel a bíró jellemével kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy a jogászt az Egyesült Államok egyik legfontosabb intézményének tagjává jelölte az elnök. Christine Blasey Ford mellett két másik nő is szexuális zaklatással vádolja a bírót, aki tagadja az ellene felhozott vádakat.

Az első sajtókommentárok szerint Christine Blasey Ford vallomása megdöbbentő erejű, részletekbe menő volt. A pszichológus professzor, aki a Stanford Egyetemen is kutat, megrendülten beszélt, de rendkívül határozottnak tűnt a Kavanaugh-val kapcsolatos vádjait illetően, és azt állította, száz százalékig kitart az általa mondottak mellett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA Pool/Jim Bourg

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.