Pesti Srácok

Új önkormányzatot választanak Bujákon vasárnap

null

Új önkormányzatot választanak vasárnap a Nógrád megyei Bujákon. A községben azért kellett időközi választást kiírni, mert a képviselő-testület júniusban feloszlatta magát.

Tóth Kálmán jegyző az MTI-nek elmondta: két független polgármesterjelölt indul a választáson, a hat képviselői helyre pedig huszonöten pályáznak, mindannyian függetlenként.

A 2014-ben megválasztott önkormányzat valamennyi tagja ismét a jelöltek között van, így Borbély Gábor polgármester is, akinek a riválisa Borbély Ferenc lesz.

Az 1707 választásra jogosult lakos két szavazókörben adhatja le szavazatát reggel hat és este hét óra között.

PestiSracok facebook image

Mint Tóth Kálmán elmondta, az önkormányzat és a megyei kormányhivatal között jogvita alakult ki arról, hogy egy lemondott képviselő mandátumát ki nyerheti el. Két év alatt elmérgesedett a helyzet, az ügy nem jutott nyugvópontra, helyben pedig válság alakult ki, és Buják önkormányzata június 6-án négy-három arányban megszavazta az önfeloszlatást.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.