Pesti Srácok

Újabb csapás Magyarországra – Nem kötne egyezséget Orbánnal Niedermüller

null

Az Európai Parlament Magyarországról szóló vitája kiábrándító volt, rossz irányba ment, ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar miniszterelnökkel nem lehet egyezséget kötni, nem lehet kompromisszumra jutni – jelentette ki Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő magyar újságíróknak Strasbourgban a keddi vitát követő sajtótájékoztatóján.

Niedermüller Péter kiemelte: a politikának az lenne a lényege, hogy a társadalom érdekében közös megoldások szülessenek. Orbán Viktorral azonban nem lehet közös megoldásokat találni, mert nem hajlandó tudomásul venni, hogy vannak más vélemények is a világon – fűzte hozzá. Az EP-képviselő kijelentette, a magyar miniszterelnök nem értette meg, hogy nem a magyar parlamentben van, ahol a szokásos vádaskodással, mindenki lenyomásával és lenyúlásával meg lehet nyerni politikai vitákat. Véleménye szerint az EP-képviselők döntő többsége csalódott volt a magyar miniszterelnök felszólalása miatt. Párttársa, Molnár Csaba EP-képviselő úgy vélte, Orbán Viktor hazugságaival és csúsztatásaival szégyent hozott Magyarországra. Beszéde egy lebukott bűnöző, egy vesztes ember, vesztes politikus beszéde volt, aki pontosan tudja, hogy a hazugságok sorozatából és a magyar emberek kizsákmányolásából már nincs sok hátra – mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.