Pesti Srácok

Újabb gyanúsítottat keresnek a chemnitzi késeléssel összefüggésben

Újabb gyanúsítottat keresnek a chemnitzi késeléssel összefüggésben

Újabb gyanúsítottat keresnek a németországi Chemnitzben kezdődött tüntetéssorozatot kiváltó halálos késelés ügyében - jelentette kedden az ARD országos közszolgálati televízió. Az emberöléssel eddig két férfit gyanúsítottak meg, az egyiket szíriai, a másikat iraki állampolgárként azonosították. Az ARD beszámolója szerint most ellenőrzik személyazonosságukat.

Hans Strobl, Szászország tartományi főügyésze a drezdai tartományi gyűlésben (Landtag) elmondta, hogy egy Irakból származó menedékkérőt keresnek, és a chemnitzi városi bíróság utasítására nyilvános körözést adtak ki ellene. Az emberöléssel eddig két férfit gyanúsítottak meg, az egyiket szíriai, a másikat iraki állampolgárként azonosították. Az ARD beszámolója szerint most ellenőrzik személyazonosságukat. Az egyik gyanúsított, Alaa S. a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatása szerint szíriai állampolgárságot adott meg, amikor 2015 szeptemberében a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) személyes meghallgatás nélküli - egy nyomtatvány kitöltésén alapuló - menedékjogi eljárást folytatott az ügyében és megadta neki a menedékjogot. A BAMF felülvizsgálja az eljárást és ellenőrzi a megadott adatok valódiságát - közölte a belügyminisztérium. A másik gyanúsított, Yousif A. a menedékjogi eljárása során tartott meghallgatásán benyújtott egy iraki személyi igazolványt és több más dokumentumot, amelyek rossz minőségű hamisítványnak bizonyultak.

Horst Seehofer belügyminiszter elmondta, hogy az ügyben nem volt zökkenőmentes a hatóságok közötti kommunikáció, ezért lekésték azt a határidőt, amelyen belül a menedékkérőt visszajuttathatták volna Bulgáriába, hogy ott folytassák le menedékjogi eljárását. A miniszter arról is szólt, hogy túl sokáig tartott a Yousif A. által benyújtott iratok ellenőrzése, ami annak tulajdonítható, hogy a BAMF-nak nincs elég szakembere erre a feladatra.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Az augusztus 26-ra virradóra történt késelés áldozata egy 35 éves német férfi, az első két gyanúsítottat másnap előzetes letartóztatásba helyezték. Az eset demonstrációk sorozatához vezetett a szászországi városban. A gyilkosság napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonítanak.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.