Pesti Srácok

A Fidesz kitart amellett, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat

A Fidesz kitart amellett, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat

A kormány részéről fókuszban a családok védelme, a Párbeszéd szerint Orbán Viktor megszorításokra készül. A Fidesz szerint Demeter Márta továbbra is nemzetbiztonsági kockázat, hiszen kisstílű módon, politikai haszonszerzés céljából hozott nyilvánosságra adatokat, melyek ráadásul hamisak voltak. Folytatódtak az Országgyűlés plenáris ülésén a napirend előtti felszólalások.

Párbeszéd: Orbán Viktor megszorításokra készül

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint megszorító csomagot készül összeállítani Orbán Viktor és kormánya. Azt mondta: a csomagra azért van szükség, "mert be kell tömni az új fideszes tolvajgeneráció száját". A megszorítás elemei a cafeteria eltörlése, a lakáskassza állami támogatásának elvétele, valamint a közszféra dolgozóinak elbocsátása, amely a képviselő szerint csak idén kilencezer embert érint. A legfájóbb megszorítást azonban szerinte az oktatásban hajtják végre, a legveszélyesebbet pedig az egészségügy magánosításával.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára válaszában "átgondolatlan gépágyúzásnak" nevezte a felszólalást, amelynek oka, hogy az ellenzéki képviselő olyan politikát támogat, amely nem a teljesítményre épül, hanem azt ellenzi. Bírálta, hogy a Párbeszéddel választási szövetségre lépett MSZP már 2006-ban, a magyar gazdaság összeomlásakor teljes mértékben tagadta a teljesítményt. Ez 2010 után megfordult, ami által jobban támogathatók a sérülékeny csoportok. Rámutatott a jelentős gazdasági növekedésre, a csökkenő államadósságra és arra, hogy a hiány évek óta 3 százalék alatti, miközben folyamatosan emelkednek a reálbérek.

PestiSracok facebook image

KDNP: A családok védelme nemzeti ügy

Harrach Péter (KDNP) egységes válaszokat szorgalmazott a családok védelmének kérdésében, amelyet nemzeti ügynek nevezett. A családok védelme több, mint száz éve kezdődött - elevenítette fel -, azt azonban a Bokros-csomag idején szegénypolitikává tették - sérelmezte, ahogy azt is: 2005-ben ismét megtorpanás volt, amikor leépítették az adókedvezményt. A folytonosságot, a biztonságot és a kiszámíthatóságot nevezte a családpolitika legfontosabb tulajdonságának, de kiemelte a gyed extra bevezetését és nagyvonalúnak nevezte az otthonteremtési programot is. Olyan támogatás kell, amely által a társadalom képes reprodukálni önmagát - tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára bírálta azt az európai politikát, amely afrikai bevándorlókkal pótolná a hiányzó gyermekeket. "Mi a családok megerősítésében látjuk a jövőt" - hangsúlyozta. A kormány a családok éve okán is kikéri az emberek véleményét a védelmükről - tette hozzá. Rámutatott: a szocialista kormányok az utolsó évükben kevesebb, mint 1000 milliárd forintot fordítottak a családok támogatására, míg a jövő évi büdzsében erre a célra több, mint 2000 milliárd forint áll rendelkezésre. A cél azonban az, hogy kétszáz szülőnek több, mint kétszáz gyermeke szülessen, amely újabb intézkedéseket igényel.

Fidesz: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat

Németh Zsolt (Fidesz) szerint Demeter Márta (LMP) kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Szerinte az ellenzéki politikus az ezzel kapcsolatos iratbetekintése során minden jogszabályt megsértett, ráadásul meg is hamisította az adatokat, amikor az esetet a miniszterelnök egyik családtagjával hozta összefüggésbe. Emlékeztetett: mindezek miatt kérte Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke a testületnek alelnökeként dolgozó Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát. Rámutatott: Demeter Márta a NATO parlamenti közgyűlésének is delegált tagja, szerinte erre a megbízatására is alkalmatlanná vált, így annak felülvizsgálatát is felvetette.

A képviselő idézte a Magyar Narancs egyik cikkét, amely szerint Demeter Márta vagy "bántóan felületes és felelőtlen volt", vagy tudatosan hazudott, és ezzel saját értelmi képességeiről is kiállította a bizonyítványt. "A kérdés az, hogy lehetett-e Demeter Márta ennyire nagyon hülye" - idézte a cikket, amely egy másik olvasatot is felvetett, eszerint Demeter Mártát csúnyán megvezették. Kifogásolta, hogy az LMP-s politikus még nem kért bocsánatot.

Demeter Márta a felszólalás után személyes érintettség okán kért szót. Kövér László házelnök, mielőtt szót adott volna neki, arra kérte a képviselőket, hogy ne kövessék Németh Zsolt példáját és a jövőben tartózkodjanak attól, hogy "a Ház vitáinak színvonalát is alulmúló sajtóból" idéznek. Demeter Márta csalódásnak nevezte a külügyi bizottság elnökének felszólalását, aki szerinte mind ellenzékből, mind kormányoldalról adott ki zárt ülésekről információt a sajtónak. Reményét fejezte ki, hogy a Honvédelmi Minisztériumot felelősségre vonják, szerinte ugyanis kizárólag a tárca adott ki adatokat egy "állítólagosan az állományába tartozó személlyel és családjával kapcsolatban", minden indok nélkül.

A képviselő sorolta további kérdéseit, amely alatt a házelnök elvette tőle a szót. Németh Szilárd, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára válaszában már tényállásnak nevezte mindazt, amit az ügyről Németh Zsolt elmondott. Demeter Márta egyértelműen törvényt sértett - szögezte le -, nem nyilvános katonai adatokat hozott nyilvánosságra, amit írásbeli kérdésnek álcázott, de közben az adatok értelmét is folytatólagosan meghamisította.

Szerinte a képviselő tudatosan gerjesztett "fesztiválhangulatot", mert készült az LMP társelnöki posztjára, de az még "a saját sajtója, a Soros által fenntartott Magyar Narancsnak is feltűnt", hogy valami nem kerek. Mindez szerinte egyértelműen mutatja, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója. Felhívta a fegyelmet egy olyan, halálos áldozatokkal is járó, NATO elleni terrortámadásra, amelynek alapja katonai kiképzési adatok kiadása volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.