Pesti Srácok

A hesseni miniszterelnök a folytatásra készül

null

Hessen német tartomány konzervatív kormányfője, Volker Bouffier arra készül, hogy a vasárnapi tartományi választásokat követően is ő fogja vezetni a tartományi kormányt - derült ki a politikus vasárnap esti reagálásából.

- hangsúlyozta a politikus, miután a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) az előrejelzések szerint a voksok mintegy 28 százalékára számíthat.

A politikus azt is bejelentette, hogy egyeztetést kezdenek a többi párttal, kivéve a szociáldemokratáktól balra álló Baloldalt (Die Linke) és a CDU-tól jobbra elhelyezkedő Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot. A politikus fájdalmas veszteségnek nevezte, hogy a párt 5 évvel ezelőtti eredményéhez képest több, mint 10 százalékpontot veszített támogatásából. Ennek ellenére kijelentette, hogy azt a célt sikerült elérni, hogy a CDU nélkül ne lehessen kormányt alakítani Hessenben.

PestiSracok facebook image

A történelmi rekordnak számító eredményt elérő Zöldek frakcióvezetője, Mathias Wagner az előrejelzések ismeretében úgy értékelte a választást, hogy a zöldek világos felhatalmazást kaptak arra, hogy a tartomány következő kormányában is helyet kapjanak. A Zöldek eddig a CDU-val koalícióban irányították Hessent. Az előrejelzések szerint viszont a fekete-zöld koalíció többsége mindössze egyetlen főre apadhat a tartományi parlamentben.

A szövetségi szinten a konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták helyi csúcsjelöltje csalódottságának adott hangot, miután a párt szintén több, mint tíz százalékpontot veszített támogatottságából a 2013-as voksolás óta. Thorsten Schäfer-Gümbel szerint a szövetségi kormány rossz megítélése is felelőssé tehető azért, hogy a párt rosszul szerepelt a tartományi választásokon. A felmérések is azt mutatják, hogy a hesseni választók a szövetségi kormány munkáját megítélve adták le szavazataikat a tartományi választáson.

A Landtagba várhatóan 7,5 százalékkal bejutó liberálisok vezetője, Christian Lindner vasárnap este közölte: ők is készek a koalíciós tárgyalások megkezdésére.

A politikai paletta jobbszélén található AfD vezetője, Jörg Meuthen értékelése szerint pártja elérte kitűzött célját Hessenben, ezért elégedett az eredménnyel. Mint mondta: jelenleg nem lát lehetőséget az együttműködésre a konzervatív CDU-val, ezért "jó, konstruktív" ellenzéki szerepre készül.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Michael Probst

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.